Lapunkban már beszámoltunk, a vásár megszervezését végül egy ó-romániai cég nyerte el egyedüli pályázóként. Már ez a tény is rossz szájízt hagyott bennem főleg azért, mert kevésbé hiszem, hogy hasonló helyzetben egy ploieşti-i vásár megszervezését erdélyi cég nyerhetné el. Az eljárás nem új, hiszen ugyanez történt tavaly decemberben is a karácsonyi vásár alkalmával: jött egy idegen cég, megszervezte az eseményt; volt, aki jól járt, és volt, aki – különösen az itteni árusok – nem.
A vesztesek elsősorban a helyi kézművesek, akik nem csak a hagyományt éltetik tovább tevékenységükkel, hanem értéket teremtenek, miközben saját megélhetésüket is biztosítják (valamilyen szinten). És vesztesek vagyunk valamiképpen mi is, akik kénytelen-kelletlen elfogadjuk a helyzetet, fáradt legyintéssel megvesszük, megvettük azt, ami kezünkbe akadt a Főtéren. Bevallom, keveset értek a kézművességhez, ám én is szívesebben vásárolok helyi magyar vagy akár román embertől, főleg, ha tudom, hogy a terméke saját keze munkáját dicséri. Még ajándék esetén is jobban örülök az ilyesminek.
A mostani vásár egyik furcsasága az, hogy a polgármesteri hivatal kötelezte: a jelentkező cégnek nem utcai standokat, hanem kis faházikókat kell felállítania. És ez az egy kitétel már elég volt ahhoz, hogy jó néhány kézműves (egyesület) labdába se rúgjon. A Kolozs megyei népművészek pár évvel ezelőtt már elkészíttették elfogadható kinézetű, fából kivitelezett standszerűségüket, ami a célnak megfelelt, és újabb befektetésre nem futotta volna. Főleg nem ilyen rövid idő alatt. Értem én az önkormányzat logikáját, hogy civilizált körülményeket akart biztosítani az árusoknak, hogy azok ne fázzanak, az árujukat tartsák őrzött helyen, de ez túlzás.
Feltevődik a kérdés: ha pár évvel ezelőtt lehetséges volt, hogy a polgármesteri hivatal szervezze ezeket a vásárokat, miért kellett ezen változtatni? És miért ilyen feltételek mellett? Nem tudom, mennyire érte meg a hivatalnak ez a megoldás, az viszont nagyon is nyilvánvaló számomra, hogy ezzel az intézkedéssel az önkormányzat újból kinyilvánította: a kézművest, akit nyugodtan nevezhetnénk szakmája mesterének vagy akár művészének, aki itt dolgozik, és aki portékáját itt akarja árulni, semmibe veszi. Hidegen, hatalmának teljes tudatában csak a pénzt, a hasznot látja, amit ebből a helyzetből ki lehet hozni. És, lám, megteheti…
