Patarét: kedd estétől már tiszta vizet öntenek a… patakba
Féléves késéssel végre elkezdett működni a szűrőállomás
Féléves késéssel végre elkezdett működni a szűrőállomás
Vissza

Patarét: kedd estétől már tiszta vizet öntenek a… patakba

Úgy tűnik, többhónapos politikai „háborúskodás” után végre rendeződni látszik a pataréti csurgalék ügye: a Kolozs Megyei Tanács tegnapi közleménye szerint kedden este üzembe helyezték azt a szűrőállomást, amely már hónapok óta bevetésre készen várta, hogy elkezdje tisztítani a szeméttelepből kifolyó mérgező csurgalékot – a szennyvíz a Zăpodie patakba, onnan pedig a Szamosba ömlött. Ez egyben azt is jelenti, hogy folytatódhat a múlt század hetvenes éveiben kialakított, a jelen szabványoknak régóta meg nem felelő szeméttelep lezárása, így már csak az kérdés, mikor helyezhető üzembe a megye szelektív hulladékkezelő központja. Tény: a megye hulladékkezelése, ha kis lépésekben is, de a jó irányba halad – ezt bizonyítja, hogy a hét elején befejeződött a tordai régi hulladéktároló bezárása is, ami mintegy 2,6 millió lejes beruházással nagyjából egy év alatt valósult meg.

Miután többhavi, tavaly ősz óta tartó politikai huzavonára pontot téve a Kolozs Megyei Prefektúra március végén rendkívüli állapotot hirdetett a Pataréten, és az azóta eltelt időben sikerült elvégeztetni a szükséges civil építkezéseket, Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke kiadta a rendeletet a pataréti hulladékhegyből származó mérgező csurgalék megtisztítását szolgáló berendezés üzembe helyezésére – adta hírül tegnap a megyei önkormányzat sajtóosztálya. A próbaüzem már kedden este megtörtént, a fordított ozmózison alapuló tisztítóberendezés tehát végre elkezdte a „munkát”.

A közleményből kiderül: a csurgalékot előbb három vezetéken a kezelőállomás 500 köbméteres ülepítő medencéjébe irányítják, onnan a folyadék egy 600 köbméteres szűrőmedencébe kerül, majd a tisztítóberendezésbe, amelynek napi kapacitása 165 köbméter. A szűrés után már tiszta víz ömlik a Zăpodie patakba, a visszamradt üledéket pedig egy erre szerződtetett szakvállalat szállítja el. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy az üledéket visszapumpálják a szeméttárolóba, de ezt a Környezetvédelmi Ügynökség nem hagyta jóvá, így licitet írtak ki annak elszállítására és kezelésére – ezt egy buzău-i cég nyerte meg.

A tisztítóállomás jelenleg egy gázolajt használó generátorral működik, de június közepétől rákapcsolják a villanyhálózatra.

Vákár István, a megyei tanács alelnöke lapunknak elmondta: örvendetes a folyamat, amelynek eredményeképpen a szeméthegyből kikerülő mosadék már nem fog elfolyni és szennyezni. Körülbelül egy hét alatt beindul maga a tisztítás, addig a két medence révén a folyadék mechanikus gyűjtés zajlik. A végső megoldást a megye hulladékának tekintetében természetesen a környezetbarát hulladék-feldolgozó központ építésének befejezése és üzembe állítása fogja jelenteni, de hogy ez mikor valósul meg, arra most nem lehet jóslásba bocsátkozni.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nemzetiségi viszály szítása miatt indul ...
Johannis konzultálni akar a pártokkal ...
Brüsszel felszólította a román kormányt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ