Párhuzamosok találkozása

Létélesztő

Párhuzamosok találkozása
Textus: Lk 22,42: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.”

A tragédia lényege abban áll, hogy a főhős kifogy a választásokból, számára csak a halál marad. Antigoné például feloldhatatlan feszültséggel szembesül: eltemeti testvérét, s ezáltal vét a király parancsa ellen, vagy nem adja meg neki a végső tisztességet, s így az istenek rendelte törvényt sérti meg. Antigoné tragikus hős, mert nincs más lehetősége, mint a halál. Madách klasszikus darabjában is ezt a feloldozhatatlan feszültséget találjuk meg: Ádám életre lett hívva, s élnie kell, még akkor is, ha tudja, neki és utódainak nem maradt más, mint kín és elbukás. Ellenkezőleg Rómeó és Júlia nem tragédia, még akkor sem, ha mindkét főhős meghal, ugyanis itt nem létezik feloldozhatatlan feszültség. Az ő kétségtelenül szomorú vesztüket a körülmények, a véletlenek okozzák.

A Bibliában két igazán nagy, meghatározó tragikus hőssel találkozunk: Jóbbal és Jézussal. Jóbot, a feddhetetlent, sorra érik az érthetetlen csapások, míg végül lehetetlen helyzetbe kerül: megátkozza Istent és meghal vagy marad a marcangoló erkölcsi dilemmájával, amit feloldani nem tud. Jézus a Gecsemáné kertben ugyanígy tragikus helyzetben találja magát. Ha elmenekül megbukik, ha marad, meghal. Tertium non datur… harmadik út nincsen. Jób a mindenkori szenvedő, Jézus az életét igazságáért feláldozó ember archetípusa.

A két bibliai alak alaphelyzete lényegében az emberiségnek magának az alaphelyzete. Az emberi élet önmagában tragikus sors. Látjuk egy jó világ létrejöttének a lehetőségét, de gyarló mivoltunk miatt sosem érhetjük el az álmainkban felvillanó teljességet. Korunk lehetővé teszi a háborúk, az éhezés, az erőszak eltörlését, s kézzel fogható közelségbe hozza egy békés, boldog világ eszményét, amelyről eleink álmodni sem mertek. Ám emberi lényünk – a technikai és gazdagsági fejlettség ellenére – nem képes az erőszak és a bűn körén felülemelkedni. S úgy tűnik nekem, hogy önerőből sose fog tudni ebből kiemelkedni. Az ember természeti állapotában eleve hajlamos az irigységre, a viszályra. Már a kicsigyermek is kiveszi játszótársa kezéből azt, ami neki megtetszik, jóformán pelenkás korunk óta játsszuk tragikus lényünk vitustáncát. Alapoka ennek az állapotnak pedig az önzés, önmagunk túlzott szeretete, ami felülírja a másik javát. Éppen ezért szerintem tévednek azok, akik azt gondolják, hogy egy valamikori jövőben létrejön az ideális társadalom, amelyben az emberek kötnek egy hatalmas alapszerződést, mely szerint többé nem bántják egymást. A pusztán világi, természeti körülmények között élő ember nem képes arra, hogy önmagát már itt a földön üdvözítse. Legyen bármilyen fejlett is a technológia, a gazdaság, a társadalom, mindig lesznek bajkeverők, csalók, irigyek, hazugok, agresszívek, önzők és gyűlöletet szítók.

Mindazonáltal van remény! Jób és Jézus esetében is a tragédia mégis örömmé tisztul. Az elsőben az Úr maga hirdeti ki nagyságát a szenvedő embernek, s ezáltal feloldja Jób dilemmáját. A másodikban a halálból élet lesz, a történelmi, ember Jézus, a közösség Krisztusává testesül. Mindkét helyzetben viszont a tragédiát nem a főszereplő, a cselekvő ember oldja fel, hanem az evilágiságból való kitekintés. Jób szenvedésére nincs válasz a földön, de van megnyugvás, akkor amikor a körülményekbe belenyugodva, az önmegsemmisítő tépelődést felváltja az élni akarás alapösztöne. Ezután képes felállni, megtenni az első lépéseket, darabonként újjáépíteni széttörött életét. Jézus esetében még nyilvánvalóbb mindez! Az ember meghal, de tanítása, szellemisége, lénye egy egész közösség kenyerévé és borává, testévé és vérévé válik. Az egyéni tragédia egy közösség csírája lesz.

Kicsit olyan ez, mint Bolyai párhuzamosai, amelyek a végtelenben találkoznak. Itt a földön, e természeti állapotban a párhuzamosok találkozása lehetetlen, de ha kilépünk e természeti rendszer keretei közül, az, ami korábban esztelennek számított, hirtelen valósággá válik.

Jelen pillanatban az emberiség sorsa még nem tragikus, hanem drámai, hiszen van még kiút. Ez a menekülés, a jó megoldás viszont nem itt, e világ dolgai között található meg, hanem az Istenbe vetett bizalom szférájában. Ha ezt az elemet is beemeljük az egyenletbe, akkor a képlet teljesen megváltozik, átíródik, a borítékolhatóan negatív végkifejlett feloldódik. Ehhez viszont képesnek kell lenni arra, amit Jézus mond élete legsötétebb éjszakáján: „… ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” Ámen

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)