Parázs politikai vita Kolozs megye idei költségvetéséről

Ellenőrzik az alárendelt cégek és intézmények nyereségességét

Parázs politikai vita Kolozs megye idei költségvetéséről
A Kolozs Megyei Tanács tegnap délutáni ülésén megszületett a megyei önkormányzat idei általános költségvetési terve, amely pontosan 1 377 359 980 lej. Az elhúzódott döntéshozatalt mindvégig a PSD-s és PNL-s tanácsosok közötti, immár „hagyományos” húzd meg-ereszd meg civakodás kísérte, amelynek sokszor nem sok köze volt a közigazgatási munkához, inkább a populizmust szolgálta. A szociáldemokrata frakció főként a Megyei Utak és Hidak Rt. negatív teljesítményét támadta, amire válaszként a liberálisok a nemzetközi repülőtér munkáját állították pellengérre. A végső döntés szerint a jövőben tüzetes ellenőrzésnek vetnek alá minden, a megyei önkormányzat által felügyelt vállalatot és intézményt, hogy ilyenformán is „szorgalmazzák” azok rentabilitását. Magyar szempontból néhány olyan fontos határozattervezetet is elfogadtak tegnap, mint például a válaszúti Bánffy-kastély restaurálása.

Az általános költségvetés-tervezet és a tanács hatáskörébe tartozó vállalatok/önálló gazdálkodások büdzséjének megszavazását megelőző vita során a PSD-tanácsosok leginkább a Megyei Utak és Hidak Rt. „bizonyítványát” támadták, mert tavaly 17 millió lejes veszteséget produkált, amit szerintük ötmillió lejes tőkésítéssel (a karbantartási költségek rovására) vagy kölcsönnel lehet kezelni. A cég igazgatója, Călin Platon kifejtette, hogy évek alatt felgyülemlett ráfizetésről van szó, amit csak úgy lehet eloszlatni, ha nem bénítják meg a munkájukat egy kölcsönnel – a megoldáson nem a tanácsnak, hanem a részvényesek gyűlésének kell törnie a fejét. A tanácsosok végül elvetették a kölcsönből való támogatást.

A PNL-sek leginkább a nemzetközi repülőteret támadták: szerintük indokolatlan az önálló gazdálkodás keretében működő saját jogszolgálat, és azt akarták látni, hová tűnt el a megyei tanács által előírt 5 euró/utas illeték, ami a fejlesztést hivatott szolgálni. David Ciceo igazgató mindenre rövid időn belül, írásban ígért választ. 

A szociáldemokraták részéről az is elhangzott, hogy az úthálózatot karbantartó vállalatnak, de más cégeknek sincsenek az ingatlanjaik telekelve, ami megengedhetetlen a 21. században. Felmerült az Univers T szálloda esete is, amely a mellette lévő bevásárlóközponttól évi bruttó 600 ezer lejnyi területjáradékot kap, de annak nincs kézzel fogható nyoma.

Alin Tişe megyei elnök hamis vitázással és fegyelmezetlenséggel vádolta meg a szocdem tanácsokat, akik minduntalan belekotyogtak az ülésbe, akkor is, amikor nem kapták meg a szót. Végül a határozattervezetek „átmentek”, Kolozs megye 2018-as összköltségvetése tehát több mint 1,3 milliárd lej, hozzávetőleg 300 millió euró. Fejlesztésekre 323 milló lejt különítettek el; a fejlesztési, beruházási feladatok prioritása a korábban megkezdett nagy projektek befejezése: útkorszerűsítések és karbantartások, Tetarom I. és IV. ipari parkok, hulladéktároló. Szociális költségekre összesen 278 millió lej, oktatásra 22 millió lej, kulturális és egyházi alapintézményeknek 82 millió lej, míg egészségügyre 6,3 millió lej szerepel a költségvetésben. Lapunknak értékelve Vákár István megyei alelnök elfogadhatónak nevezte a hosszas vajúdással megszületett 2018-as büdzsét.

Néhány más, tegnap elfogadott határozat: hozzájárultak az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség költségeihez mintegy 1,5 millió lejjel, a válaszúti Bánffy-kastély restaurálását pedig 7,4 millió lejjel támogatják. A tanácsosok megszavazták a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája felújításának finanszírozását is – az Európai Regionális Fejlesztési Alap segítségével a 4,8 millió lej+áfa költség 98%-át a 2014–2020-as Regionális Operatív Program állja, a 2%-os önköltségi hozzájárulást kell csak a megyei önkormányzatnak biztosítania. A Regionális Sürgősségi Kórház Szászfenesen való megépítéséhez szükséges ingatlanok lebontása és felszámolása a Honvédelmi Minisztériumtól az Egészségügyi Minisztériumnak átadott területen 532 ezer lejbe fog kerülni – platformokról, utakról, elektromos hálózatról, 14 vízmedencéről, 8 lőszerraktárról, 1 más raktárról, 2 vezérlőfülkéről van szó. A Salvamont-Salvaspeo hegyimentő szolgálat alkalmazottai legkevesebb nyolcórás járőrözés, mentés, szakmai képzés után 85 lejes napidíjat kapnak, a nyolc óránál kevesebb hasonló tevékenységért 60 lejes étkezési kiegészítés jár. A Művelődés folyóirat működésére 350 ezer lej jutott.