Óvodások nevelése pénzismeretre

Óvodások nevelése pénzismeretre
A játéktól a pénzügyi oktatásig címmel rendezett sajtótájékoztatót tegnap a BBTE napközijében a Román Kereskedelmi Bank (BCR) és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség. Ezen Angela Bîrdea Ştefan, a tanintézmény vezetője, és Sorin Cordovan, a BCR területi igazgatója bemutatta annak az immár második éve működő programnak az idei szemléltető eszközeit, amelyek rendeltetése a több mint kétszáz fős gyermeksereg hozzászoktatása a pénz világához. Színes, kiskorúak számára vonzó füzeteket nyomtattak ki, amelyek szórakoztató feladványokat, verseket, rajzokat tartalmaznak a pénz szerepéről. A kiadvá­nyok mottója: „a pénz nem nő ki a földből, sem a gyümölcsfán, hanem meg kell érte dolgozni.”

Az ilyen jellegű akcióknak nagy keletje lenne magyar nyelven is.

Az IMAS International által tavaly júniusban elkészített Erste tanulmány szerint a romániai fiatalok 85%-ának a család jelenti a legfontosabb oktatási forrást a pénzügyi ismeretek terén. Az iskola 9%-ot, a bankok 5%-ot foglalnak el ebben a témában. 2016 októberében a BCR által elkészített Románok és a pénzügyi nevelés című tanulmány kimutatta, hogy a lakosság 42%-a elvárja, hogy a bankok és a pénzügyi szakemberek szolgáltassák a pénzügyi oktatást, 18%-a az iskolára, 13%-a a családra bízza ezt a tennivalót. Ugyanakkor az emberek 75%-a a pénzügyi oktatás alatt azt érti, hogy csak akkor szabad kölcsönt felvenni, ha biztosak gondoljuk, hogy képesek vagyunk visszaadni, 66%-uk szerint ne költekezzenek többet, mint amennyi bevételük van, 61%-uk szerint pedig a legfontosabb, hogy mindennapi kiadásaikat elő tudják teremteni. Romániában minden ötödik állampolgár rendelkezik saját bankbetéttel vagy bankszámlával, és csupán négyből egy készít magának részletes költekezési tervet.