Otthonról haza: kerékpáros nemzeti összetartozás

Marosvásárhelytől Kolozsvárig kétkeréken, kánikulában, csapatban

Otthonról haza: kerékpáros nemzeti összetartozás
Valamelyik internetes forrásból még július közepén szereztem tudomást a Pesti Fiatalokért Egyesület és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ szervezésében sorra kerülő Otthonról haza elnevezésű nagyszabású sportprogram-sorozatról, amelynek részeként, Kössük össze két keréken a magyarságot jelmondattal négy erdélyi kerékpáros túra (Máramarosszigetről, Nagyszalontáról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről) indult a napokban Budapestre. Azonnal írtam a szervezőknek: egy szakaszon részt vennék az egyik bringatúrán. Sejtettem, a Marosvásárhely–Kolozsvár távot nem lesz egyszerű megtenni, ám voltak dolgok, amelyekre nem számítottam…

Többnapos edzéssel kezdődött a felkészülés: a belvárosból előbb a Csillagvizsgáló/Observatorului utcáig, majd a Tordai út közepe táján lévő körforgalomig tekertem fel, aztán pedig a következő, a Bükki-erdőbe és a Feleki-tetőre vezető utak találkozásánál lévő körforgalomig. Tervben volt, hogy következő lépésként a Feleki-tetőig tekerjek, ám ezt az időjárási viszonyok nem tették lehetővé. Persze ez valójában kifogás volt, mert végülis s mi van, ha elkap az eső? Elvégre a július elején sorra került 100 kilométeres Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrán végig áztunk, Havasnagyfaluból tejesen átázva, 6 Celsius fokban ereszkedtünk le a Bélesi-tó partján található emlékhelyig – a szembeszél miatt a hőérzet 3 fok körül lehetett…
Sokat gondolkoztam azon: a Kolozsvár–Zilah vagy a Marosvásárhely–Kolozsvár szakaszra iratkozzak fel. Lévén, hogy utóbbi az általam ismert és személygépkocsival több ízben bejárt Mezőségen halad át, az első változat felé hajlottam. Igen ám, de Szilágy megye székhelyéről hogyan hozom majd haza a bringámat? Mivel a vonatkapcsolatok – diplomatikusan fogalmazva – gyatrák, végül úgy döntöttem, inkább a volt székely fővárost az Erdély kulturális-szellemi központjával összekötő szakaszt választom.Körülményes volt a biciklinek a vonaton történő szállításaKörülményes volt a biciklinek a vonaton történő szállítása (Saját felvételek)

Nem csak bringázás, „vonatos kerékpározás” is szerepelt a műsoron: szombaton, augusztus 14-én a „gőzössel” utaztam Kolozsvárról Marosvásárhelyre, kalandosan. Ebben az esetben is két opció állt rendelkezésre: a bicikliszállító szerelvénnyel is ellátott vonatjárat öt (!) óra alatt tette meg a 100 kilométeres utat (Aranyosgyéresen két órát kellett volna várnom), a bicikliszállító nélküli viszont csak három óra alatt. Utóbbi változatot választottam, öt- és tízlejeseket tettem magamhoz, tudtam, a kalauz kiengesztelhető lesz. Bringámmal a vonat legvégén „foglaltam helyet”, azaz álltam az egyórás út során Székelykocsárdig. Itt csak háromnegyed órát kellett volna várnom a csatlakozásra, ám a rendes állomásfőnök már jó előre figyelmeztetett: a vonat 120 percet késik. Tizenegy óra múlt, gondoltam, bringára pattanok, s bemelegítő gyanánt ennyivel picikét több idő alatt belehúzva letekerem a 64 kilométeres távot Marosvásárhelyig.

Útban a marosvásárhelyi vasútállomástól a Nyárádszereda felőli bejáratig a Királykút-forrásánál még hidratálódtam is

Az állomásfőnök viszont azt tanácsolta, inkább üljek fel a nemsokára induló személyvonatra, az is 13 óra körül érkezik majd meg. Igen ám, de a Kék Nyíl típusú vonaton igen körülményes volt elhelyeznem a bringát... A jegykezelő mosolyogva közeledett hozzám: tudta, pénz üti a markát. Mondta, 30 lej lesz a bicikliért járó felár. De hát ugyanennyi volt a jegyem Kolozsvártól Marosvásárhelyig. Kiegyeztünk 11 lejben, valamiféle papír fecnit is adott cserébe, de csak azért, mert „felszállnak a rendőrök”. Annak függvényében, hogy az egymást követő állomások esetében melyik felén volt a peron, szinte minden alkalommal egyik oldalról a másikra kellett mozdítanom a biciklit...
A Marosvásárhelyre érkezés előtt felhívott Tóth Szabolcs túravezető, s abban egyeztünk, a városnak a nyárádszeredai bejáratánál csatlakozom a bringás csapathoz. Az út mentén lévő temetőhöz könnyedén jutottam el, a Predeal utcán végigtekerve a Királykút-forrásánál még hidratálódtam is. A Várkertnél a helyi RMDSZ étellel, üdítőitallal, itallal és hideg sörrel fogadta az érkezőket, akik egyébként – szám szerint mintegy félszázan – augusztus 12-én, csütörtökön indultak Sepsiszentgyörgyről, s előbb 66 kilométer letekerése után megszálltak Csíkszeredában, pénteken 95 kilométert tekertek Szovátáig, onnan pedig szombaton 55 kilométer megtétele után érkeztek Marosvásárhelyre.

Indulás előtti nap, a marosvásárhelyi Várkertben. A nehéz túráról érkezett bringásokat a helyi RMDSZ vendégeli megItt a házigazdák által felajánlott kis fogadást követően még városnézésre is jutott idő: belváros és Kultúrpalota, valamint a közigazgatási palotának (városháza) a tornya. Sőt, még a gitárfesztiválon is sikerült részt venni, majd az esti sörözés-pálinkázás során megbarátkozni a székely város és a magyar főváros közötti távot teljes egészében bevállaló csapattagokkal.A vasárnap „hajnali” fél hét órai, enyhén másnapos állapotban történő ébredés után nem sokkal már indult a túra Kolozsvárra. A motoros túrabiztosítás igen fontos eleme a hosszú távú bringázásnak: az útkereszteződéseknél, körforgalmaknál minden alkalommal szabad utunk volt.Marosszentanna, majd Mezőcsávás irányába hagyjuk el a várost: eléggé gyors a tempó, tartanunk kell a körülbelül 20 kilométer/órás átlagot. Az első frissítőpontnál 24 kilométer tekerést követően igen jólesik a szörpös ásványvízkeverék, jéggel. Tóth Szabolcs túravezető jól tudja: kánikulában tekerni igen nehéz, így a Szászrégen–Kolozsvár főút és a DNE15 jelzésű országút – amelyen jöttünk – találkozásánál lévő Strinatanya (Satu Nou) faluban a banán, müzliszelet, alma és egyebek mellett is ugyanilyen „hűsítő frissítésben” van részünk.

Elkerülhetetlen: gumidefekt

Sok helyen a helybéliek el nem tudják képzelni, mit keres a Mezőségen ennyi bringás, honnan hová tekernek. Többen rákérdeznek, a magyarországi vendégek közül néhányan csak annyit mondanak: Budapest. Ámulnak-bámulnak a falusiak, az egyikük hüledezik: hogy a fenébe sikerül ezeknek ma eljutniuk a magyar fővárosig? Éjjel-nappal bicikliznek? Megnyugtatom, ma „csak” Kolozsvárig bringázunk. Oda sem ebédidőre érkeznek el – veti oda egy másik férfi.Pusztakamaráson sajnos nem tekintjük meg Sütő András szülőházát, bár a marosvásárhelyi idegenvezetőtől éppen ezért kérdeztem rá a Fekete Márciusra és az író szerepére, mert reméltem, esetleg teszünk egy kis kitérőt – igaz, erről nem volt időm egyeztetni a túravezetővel. A község közelében lévő, gigantikusnak tűnő emelkedő alaposan leizzaszt: nyakalom a vizet, amikor kifogy, az egyik háztól kérek az újratöltéshez.
Mocson „átviharzunk”; hosszú ideje egyedül tekerek, elszakadtak egymástól a résztvevők.

Biztos, ami biztos: elektromos bringákkal érkeztek a KIFOR és az Kolozs megyei RMDSZ fiataljai...

Tudom, nincs már messze Magyarszovát, ahol Szabó Mihály RMDSZ-es polgármester jóvoltából újabb frissítőpontra számíthatunk. Itt csatlakozik a bringásokhoz a Kolozs megyei RMDSZ és a KIFOR csapata, ők elektromos bringákat béreltek, ugyanis sokan hosszú hónapok, esetleg évek óta nem bicikliztek. A fiatalok bizonyosak akartak lenni afelől, hogy kibírják a körülbelül 35 kilométeres utat a hőségben, s nem vetítenek rossz fényt a két szervezetre…Ezen az útszakaszon is napirenden voltak a gumidefektek, amelyeket a professzionális műszaki csapat szerencsére villámgyorsan megoldott.Rendőri felvezetéssel, fáradtan érkeztünk meg az új sportcsarnok és a stadion közötti térre: az imént említett két szervezet jóvoltából itt is frissítőpont várta a bringásokat.Az esti vacsorán végre sikerült ráérősen beszélgetnem Tóth Szabolccsal. A túravezető hangsúlyozta: rendezvényszervezőként azt mondhatja, hogy igen jelentős a biciklitúra eszmei és szellemi hozadéka. Tudatta, hogy az Otthonról haza bringatúrát tavaly, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából szervezték volna, a nemzeti összetartozást erősítő átfogó, a határokon átívelő rendezvénysorozat viszont a világjárvány miatt meghiúsult.

Tóth Szabolcs túravezető jóvoltából még jégkockák is kerültek a kulacsokba a legkínzóbb kánikulában

– Jómagam először jártam Erdélyben. Feltöltöttek az emberek, a tájak, a nyílt szívek, az emberek irántunk tanúsított szeretete, érdeklődése. A rendezvény sportértéke is jelentős, a helyi magyar szervezetek által tanúsított viszonyulás pedig lenyűgöző – fogalmazott a túrvezető.Tóth Szabolcs elmondta azt is, hogy a túra első két napján Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is együtt tekert a résztvevőkkel.Nem csupán a bringatúra végén, hanem már az első pillanatokban bántam, hogy nem vállaltam be a Kolozsvár–Budapest szakaszt. Szombat délutántól vasárnap estig csodálatos emberekkel ismerkedhettem meg, olyanokkal, akik az aktív pihenés mellett Erdély és az itt élő magyarok iránt is igen hangsúlyosan érdeklődnek, s akikkel a bringás bajtársi kötődés mellett mindenen átívelő baráti hangulatban bringáztam.