Otthonainkba jön az animációs filmek világa

Otthonainkba jön az animációs filmek világa
Online térben szervezik meg az Animest – Nemzetközi Animációs Fesztivál 15. kiadását, amely idén a román animáció 100. évfordulója előtt tiszteleg. Az érdeklődők a mozgóképek univerzumát rangos versenyeken elismert és a világ különböző pontjain bemutatott friss alkotásokon keresztül ismerhetik meg, hiszen november 15-ig mintegy 55 animációs filmet tesznek elérhetővé a fesztivál honlapján.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek magyar filmek a fesztivál szekcióiban, így például a nemzetközi rövidfilm versenyben Takács Gábor István Kostya Proletárszky című 2020-as animációs dokumentumfilmje is megméretkezik a fesztivál nagydíjáért. A diákfilmes versenyszekcióban Ács Zsuzsanna Betti, Darabos Éva Pá, kis panelom!, valamint Szöllősi Anna Helfer című filmje is látható.

Az idei fesztivál külön szekcióban ünnepli a romániai animáció elmúlt 100 évét, bemutatva a Román Filmarchívum digitalizációs programja során felújított kulcsfontosságú animációs filmeket. Ebben a válogatásban láthatók olyan erdélyi alkotók munkái is, mint Radu Igazság 1983-as Családi fotók és 2004-es A félnapos forradalom című alkotásai, valamint Szilágyi V. Zoltán Gordiuszi csomó című 1979-es filmje.

A Minimest gyerekfilmes versenyben az erdélyi Bartis Bálint Szomjas Troll című alkotása is helyet kapott, a romániai rövidfilmek versenyszekciójában pedig az ugyancsak erdélyi Szász Zsolt, Hátszegi Zsolt és Csont Zsombor által készített Kájoni János, valamint Erdős Tamás Keresés című filmje is szerepel.

Az Animest ezen kívül bemutatja az elmúlt évek díjnyertes romániai produkcióit is, így például a kolozsvári Felméri Cecília 2009-es Mátyás, Mátyás című animációja is megtekinthető, amely 2010-ben elnyerte a fesztivál legjobb produkciójának járó díjat.

Az animációs alkotások Románia egész területén elérhetők november 9. és 15. között az Animest honlapján, a www.animest.ro webcímen, ahol a Cinema virtual menüpont alatt lehetséges a jegyvásárlás és a mozizás egyaránt.

(Borítókép: Képkocka a kolozsvári Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációjából)