Ötödik bajnoki címét szerezte meg a Kolozsvári CFR 1907 focicsapata

Egy fordulóval a vége előtt ünnepelhettek a vasutasok

Ötödik bajnoki címét szerezte meg a Kolozsvári CFR 1907 focicsapata
Rekordokat döntögetett a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata vasárnap este: az egyesület története során először védte meg a címét, először diadalmaskodott páratlan évben (korábban 2008-ban, 2010-ben, 2012-ben és 2018-ban lett első), ötödik alkalommal nyerte meg a román élvonal küzdelemsorozatát, s azon kevés együttesek közé tartozik, amely annak ellenére első tudott lenni, hogy menet közben háromszor váltott edzőt. Mestere, Dan Petrescu is csúcstartó: harmadik alkalommal nyer bajnokságot nem fővárosi együttessel, ő is címvédő, hiszen tavaly az ő irányításával lett első a gárda (ezt egy kínai kitérő követte, tavasszal tért vissza a CFR 1907-hez). A mostani végső sikerhez egyetlen pontot kellett volna szereznie a vasutasoknak a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, de ezt 1–0-s győzelemmel túlteljesítették a Krajovai Universitatea SK ellenében. A találkozó után kezdődhetett az ünneplés.

A román labdarúgó Betano I. liga rájátszásnak 9. fordulójában eldőlt: a Kolozsvári CFR 1907 csapata újabb bajnoki címet szerzett. A vasutasok az argentin Juan Emmauel Cúlio a 12. percben 11-esből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Krajovai Universitatea SK-t a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, s behozhatatlan az előnye a második helyezett FCSB-vel szemben.

A felsőház rájátszásának utolsó fordulója előtt a CFR 1907 50 pontot gyűjtött, az FCSB 45-öt, így szombaton 20 órakor a 10. fordulóban esedékes egymás elleni mérkőzésükön a fővárosi Nemzeti Stadionban már mindegy, milyen eredmény születik.

A vasutascsapat 2007–2008, 2009–2010, 2011–2012 és 2017–2018 után nyert ismét bajnoki címét, azaz először védi meg a címét egymást követő két esztendőben (amúgy ez a 12. trófeája). A győzelem különlegessége az is, hogy gyakorlatilag négy edző váltotta egymást a kispadon: Edward Iordănescu, a portugál Antonio Conceicao, Alin Minteuan (a jelenlegi másodedző) és március óta Dan Petrescu.

A CFR 1907 egyenletesen jól teljesített az egész bajnokságban, az alapszakaszt is megnyerte, s a 12. forduló óta éllovas.

A gólt a francia-algériai Billel Omrani találata is megelőzte, ám azt az aradi Ovidiu Alin Haţegan vezette játékvezetői brigád vélt szabálytalanság miatt nem adta meg (viszont a büntetőt eléggé könnyen megítélte). Omrani a második félidőben is lőtt egy lesgólt. Az oltyán gárda viszont uralta a második játékrészt, de Carlos Fortes, Alexandru Cicâldău (kétszer is), Renato Kelics, Alexandru Mateiu és Raul Baicu is elszalasztotta az egyenlítést.

Dan Petrescu és Alin Minteauan csapata: Giedrius Arlauskis – Mario Camora, Kevin Boli, Paulo Vínicius, Cristian Manea – Juan Emmanuel Cúlio, Mihai Bordeianu, Damjan Djokovics (88. perc Ovidiu Hoban) – Alexandru Adrian Păun (61. perc Valentin Costache), Billel Omrani (75. perc George Ţucudean), Ciprian Deac.

A magyar válogatott Lang Ádámot nem nevezték a mérkőzésre.

Végeredmény: • Kolozsvári CFR 1907–Krajovai Universitatea SK 1–0 (gól: Juan Emmauel Cúlio – 12. perc, 11 m).

A 9. fordulóból még a hétfői Konstancai Viitorul–Gyurgyevói/Giurgiui Astra találkozó van hátra.

Az állás: 1. KV. CFR 1907 50 PONT/9 MÉRKŐZÉS – MÁR BAJNOK, 2. FCSB 45/9, 3. Krajova 36/9, 4. Viitorul 33/8, 5. Astra 24/8, 6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 20/9.

Borítókép: Örömünnep a mérkőzés után – FOTÓ: FACEBOOK/FOTBAL CLUB CFR 1907 CLUJ-NAPOCA