Öt mondat egy választásról
Vissza

Öt mondat egy választásról

“A kígyók... kígyóznak.” (Gyurcsány Ferenc) Józan ésszel alig magyarázható, miért épít még mindig a széttöredezett magyar ellenzék az “őszödi minisztrelenök” politikai ténykedésére. Elképzelhető, hogy a retorikai bravúr, miszerint “az MSZP és a DK megállapodásának lényege, hogy le kell váltani a DK-t” önbeteljesítő jóslatként működik, hiszen az összes adminisztratív buktató ellenére nagyszámú külhoni levélszavazat, valamint a hasonló mennyiségben leadott átjelentkező, ill. külképviseleti szavazat még mindig nem jelent meg a szavazatszámláló rendszerben, a Demokratikus Koalíciót pedig alig fél százalékkal jegyzik a bejutási küszöb fölé a kalkulátorok. Nem kétséges, hogy a “kígyózó kígyók”, vagyis az egyes szavazókörök előtt hosszú órákat sorban álló, jellemzően fiatal választók szavazási hajlandósága nagyobb odafigyelést érdemel, ám a jelenség korántsem egyedülálló, gondoljunk csak az egyes romániai, vagy a nemrég lezajlott olaszországi választásokra.

“Ezzel az ellenzékkel nem lehet leváltani a rendszert.” (Fekete Győr András)

A fenti megállapítást a Nolimpia hullámverésein felemelkedő Momentum mozgalom kampányarca tette. Ne feszegessük, mennyi a felelőssége a fiaskóban annak a mozgalomnak, amely negatív üzenettel – az “olimpiai álom” lenullázásával - robbant be a magyar közéletbe, pedig az jó eséllyel lehetett volna nemzeti minimum is. A diagnózis viszont pontos. Kár, hogy a jellemzően fiatalos mozgalom, amely a koordinált szavazás oltárán vezéráldozatot is képes volt hozni, úgy szervül bele a magyar politikába, mintha mindig is beletartozott volna: hiányzik belőlük az elegancia, amellyel (bő kétszázalékos teljesítménnyel a hátuk mögött) elismerik a nagy ellenfél kormányképességét. Az évtizedes magyar politikai közhely szerint tehát egyelőre “nem lehet más a politika”.

"Magyarországnak más jövőt szántunk, mint amit a választók többsége gondol."  (Karácsony Gergely)

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje talán észre sem vette, hogy csalódottságában milyen mondat szaladt ki a száján. Mindegy, mit gondolunk arról az irányról, amelyet a magyar választók ilyen magas részvételi arány mellett a régi-új kormányzat számára megerősítettek, egy azonban bizonyos: ezzel a mentalitással a mai Magyarországon lehetetlen választást nyerni. A közvélemény-kutatások egyértelművé tették, mit gondolnak az elkötelezett szavazók, ennyiben tehát nem volt meglepetés. Érdemes viszont elgondolkodni, vajon a “rejtőzködő” szavazók a “szürkezónából” (milyen ostoba fogalom!) miért nem vállalják a véleményüket, hogy számolni lehessen velük? Vajon nem azok elől a megmondóemberek elől bújkálnak, akik fenntartás nélkül bélyegzik meg ellenfeleiket, miközben ők maguk “orrukat befogva” bútoroznak össze bárkivel, aki pillanatnyi céljaiknak megfelel?

“Ezen múlhat a kétharmad.” (index.hu a külhoni szavazatokról)

Egyértelmű, hogy az “ősbűn”, vagyis a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004-es népszavazás még sokáig érezteti a hatását. Ennek megfelelően most is gőzerővel zajlik a bűnbak-keresés, ami arra enged következtetni, hogy a magyarországi ellenzéki pártok és a külhoni magyarság fagyos viszonya további négy esztendőre konzerválódik, pedig aki kétszámjegyű prímszámok találgatásán túl is köszönő viszonyban van a választási matekkel, pontosan tudja: a magyar választásokat nem Beregszászon, Szabadkán vagy Székelykeresztúron lehet megnyerni (de még csak nem is a romkocsmákban vagy a fészbukon), hanem a vidéki Magyarországon.  Jelen állás szerint a kétharmados kormánypárti többség anélkül is megvan, hogy egyetlen levélszavazatot hozzászámolnánk, ráadásul a sokat kárhoztatott magyar Alaptörvény szerint idén először teljes értékű mandátumhoz jut a német nemzetiség képviselője, aki régóta Fidesz-szimpatizáns, a nemzetiségi listára szavazó választók tehát ennek tudatában küldték a parlamentbe olyan erős legitimációval, amilyennel egyébként kevés egyéni mandátum birtokosa büszkélkedhet.

“Jövőt választunk magunknak.” (Orbán Viktor)

Minden magyar számít, így tehát az is, aki valamilyen oknál fogva nem oda sorakozik fel, ahová Kossuth Lajos megüzente. Őket megérteni, szabad vegyértékeiket Magyarország javára hasznosítani: ez a kétharmad legnagyobb kihívása, olyan vizsga, amit kötelező lesz abszolválni, éspedig a jövő érdekében. Ha kitölti negyedik mandátumát (és miért ne tenné?), Orbán Viktor történelmi rekordot állít fel: ő lesz a leghosszabb ideig regnáló magyar miniszterelnök, a keménykezű Tisza Kálmánt is megelőzve, akinek a nevéhez a dualista Magyarország intézményi és gazdasági megerősödése köthető. Etekintetben kevésbé lényeges, milyen címkéket aggatnak rá a különféle politikai boszorkánykonyhák, a magyar miniszterelnök az európai legnagyobbak (Helmuth Kohl vagy Angela Merkel német kancellárok, Margaret Thatcher brit miniszterelnök) sorában foglal majd helyet.

Összegzés.

Kontraproduktív és mélységesen antidemokratikus, ha egy választási vereségért a választókat teszi felelőssé bárki, bármilyen kontextusban.  Kontraproduktív, ha egy ellenzéki párt üzeneteiből alig valami hallatszik a Nagykörúton túlra. Tetszik vagy sem, ténykérdés: a józan paraszti logikára építő kommunikációnak sokkal több köze van a racionalitáshoz, mint az egymást szapuló ellenzéki pártok híveinek átszavazási hajlandóságát szondázó laboratóriumok demokrácia-deficites direktíváinak. Az alpári hangnem és a valóság részleteit ki nem bontó sárdobálás valamennyi magyar politikai szereplő  közös felelőssége, ám a visszataszító karaktergyilkosságok mégsem elegendőek a győzelemhez. Tudni kell olyan, jövőbe mutató gondolatokat is megfogalmazni, amelyek az egyszerű polgárok napi valóságának a nyelvére is lefordíthatók.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Teherán készen az urándúsításra, ha ...
Fed-kupa: 2–0-ra vezet Románia ...
Nem hiába

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ