Összeütközött két hajó a Volgán, többen meghaltak

Az Arabella utasai rémülten nézik a tragédiát

Összeütközött két hajó a Volgán, többen meghaltak
Összeütközött egy katamarán sétahajó egy uszállyal hétfő este a Volga folyón, Volgográdnál, a balesetben tizenegy ember vesztette életét.

A tizenkét személyes katamarán, amelynek fedélzetén tizenhatan tartózkodtak, felborult. A vizsgálat megállapította, hogy járművön, amelyre nem váltottak ki személyszállítási engedélyt, nem voltak mentőmellények. A hajó kapitánya, aki maga is életét vesztette a balesetben, a halottkémi jelentés szerint ittas volt.

A sétahajó öt kimentett utasa közül hármat lehűlés miatt, illetve zúzódásokkal kórházba kellett szállítani. Az áldozatok - hét nő és négy férfi - valamennyien orosz állampolgárok voltak. A holttestek felkutatásában mintegy 1400-an vesznek részt, köztük a vízi rendőrség egységei és búvárok is.

A két jármű helyi idő szerint este 10 órakor, a parttól 250 méternyire ütközött egymásnak. A baleset ügyében eljárás indult a vízi közlekedés szabályainak megsértése címén.

 

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol