Oroszország: korrupcióellenes megmozdulások; őrizetbe vették Putyin „kihívóját”

Oroszország: korrupcióellenes megmozdulások; őrizetbe vették Putyin „kihívóját”
Több ezren vettek részt az orosz Távol-Kelet, Szibéria és az Ural nagyvárosaiban az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által vasárnapra meghirdetett korrupcióellenes megmozdulásokon, Vlagyivosztokban a hatóságok a tiltakozások több mint kéttucatnyi részvevőjét előállították.

A szervezők reményei szerint mintegy száz városra kiterjedő tüntetéseket egyes településeken annak ellenére is megtartották, hogy arra a szervezők nem kaptak hivatalos engedélyt. 

A vasárnapi akció az elégedetlenség legjelentősebb szervezett megnyilvánulása Oroszországban a parlamenti választási  csalások ellen 2011–2012-ben megtartott tiltakozások óta.

Előállítások Novoszibirszk mellett Habarovszkban és Jekatyerinburgban történtek. A hatóságok több helyen csak a települések perifériáján engedélyezték a megmozdulást.

Moszkva központjában, a Tverszkaja utcán a részvevők „tiltakozó sétára” készültek összegyűlni, jelentős rendőri készültség mellett. Helyszíni beszámolók szerint ott is előállítottak néhány embert. 

A Kreml előzetesen törvénytelennek és provokációnak minősítette a megmozdulást.

Alekszej Navalnij, aki indulni szándékozik a 2018-as orosz elnökválasztáson, azt követően fogott az egész országra kiterjedő megmozdulások szervezésébe, hogy az általa irányított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa a hónap elején egy 50 perces, a YouTube-on közölt videóban 70 milliárd rubel értékű korrupcióval vádolta meg Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt.

Több tucatnyi tüntetővel egyetemben őrizetbe vették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust vasárnap az általa szervezett moszkvai korrupcióellenes megmozduláson. Az Eho Moszkvi rádióállomás helyszíni beszámolója szerint a belvárosi Tverszkaja utcára meghirdetett „tiltakozó sétán” több tízezren vettek részt. Navalnijt azonnal kiemelték a tömegből, amint megjelent a helyszínen. Több száz tüntető próbálta megakadályozni, hogy a hatóságok elszállítsák Navalnijt. A Puskin-térről a rohamrendőrök gumibotozással szorították ki a tömeget. A belváros fölött helikopterek köröztek. Sajtójelentések szerint újságírókat is őrizetbe vettek. A szervezők szerint az országos akció részvevőinek száma elérte a százezret.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol