Örökségünk őrei Nagyenyeden - mindig izgalmas a verseny

Örökségünk őrei Nagyenyeden - mindig izgalmas a verseny
Szinte forradalmi lázban állnak a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium versengő csapatai pár nappal a nagy döntő előtt, a Fodor Elemér irányította 9. A osztályosok lapunkat is felkeresték projektjük népszerűsítése érdekében. A nagyenyedi sétatéri diákemlékművet örökbe fogadó csoport nevében Gáspár Bálint mutatta be kezdeményezésüket.

Egy előzetes kápolnadombi terepszemle után, amikor a történelmi vonatkozásokat is felelevenítették,az osztályelvállalta az emlékmű letisztítását a száraz levelektől és a portól, amit rövidesen meg is valósítottak. Ezután elkezdődhetett a dokumentációs és népszerűsítő munka, amelynek szakaszai és eredményei az általuk szerkesztett Nagyenyedi diákemlékmű facebook oldalon is aprólékosan nyomon követhetőek.

Régi, az iskola tanárai és diákjai által az emlékműhöz tett látogatásokat megörökítő fotókat gyűjtöttek, Molnár Orsolya pedig egy festményén is megörökítette a diákok emlékét. 2016. november 29-én adventi koszorút  helyeztek a jelképes sírra, december 11-én képeslapokat, 18-án pedig emlékműves naptárakat osztogattak a Nagyenyedi Vártemplom kijáratánál, istentisztelet után. Néhány környékbeli magyar faluban, így Csombordon, Magyarlapádon, Székelykocsárdon és Torockón  is bemutatásra került az emlékmű rövid története, szórólapokat, könyvjelzőket és naptárakat osztogattak. Szórólapjaik egyébként  eljutottak az Egyesült Államokba, Olaszországba, Németországba, Spanyolországba, Magyarországra is, az ezt bemutató térképet is megosztották a közösségi oldalukon. Közben szelfi versenyt szerveztek, amelynek az volt a lényege, hogy március 5-ig bárki aki az emlékművel fényképet készített, majd az oldalukra feltöltötte, egy ingyenes Double Rise-bérletet nyerhetett. Március 10-én megszervezték az Emlékmű vidám nap nevű eseményt, ami arról szólt, hogy  két résztvevő osztálynak az emlékművel kapcsolatos játékokat rendeztek, majd élő láncot alkotva átölelték az emlékművet.

Sok munka és fáradozás után, február 18-án elkészült a projekt legszembeötlőbb alkotása, az emlékművet ábrázoló makett, amelyet a kollégium bejáratánál helyeztek el. Molnár Orsolya, Karsai Noémi, Bárdi Lujza, Szabó Júlia, Papp Attila, Gáspár Bálint az osztályfőnökük, Fodor Elemér és Lőrincz Konrád lelkipásztor segítségével hozták létre a szép, méretarányos munkát. Az alkotáson ezt írja : „A Kollégium fiai a vérhullatás legmagasabb törvényének engedelmeskedtek. Mi is ennek teszünk eleget, hogy megőrizzük emléküket”-vallották büszkén a 9.A osztályosok, akiknek kitartó munkájukon túlmenően dicséret jár azért is, hogy egy olyan emlékmű örökbefogadása mellett döntöttek, amelynek üzenetét megértik és amelynek megóvásáért konkrét lépéseket tehetnek ezután is.