Örökbe kell(ene) fogadni a Țermure-menhely kutyáit

Örökbe kell(ene) fogadni a Țermure-menhely kutyáit
Többen olvashatták a Facebook-on, hogy az ismert kolozsvári állatvédő, Radu Țermure felszólítást kapott a bírósági végrehajtótól: nyolc napon hagyja el és adja át azt a helyet, ahol 850 kutya él. Megkeresésünkre Radu Țermure elmondta: ilyen rövid idő alatt nem tudja a kutyákat elköltöztetni, ezért átiratot intézett a bírósági végrehajtóhoz, hogy szabjon meg méltányosabb határidőt. Țermure azt szeretné, ha „megmozdulna” a város lakossága, továbbá az állatvédő szervezetek, és ennek köszönhetően a kutyái új otthonra, szerető gazdákra lelnének.

Madaras Péter, Kolozsvár egyik ismert állatorvosa  a kutyavédelem partizánjának nevezte Radu Țermure-t, akit bárki, bármikor felhívhatott utcára kitett, menedéket kereső kutya ügyében,  mert az állatvédőre mindig lehetett számítani. Dr. Madaras is az állatvédő egyesületek és a kutyaszerető polgárok összefogásában látja a probléma megoldását. 

Pár nappal ezelőtt olvashattuk a Facebook-on a hírt, miszerint Radu Țermure kolozsvári állatvédő, pontosabban kutyamentő, felszólítást kapott a bírósági végrehajtótól, hogy nyolc napon belül hagyja el azt a helyet, ahol az általa gondozott 850 kutya él. Egyébként Țermure Facebook-oldalán bárki elolvashatta a hivatalos felszólítást is.

Megkeresésünkre Radu Țermure elmondta: ilyen rövid idő alatt nem tud 850 kutyát elköltöztetni, ezért átiratot intézett a végrehajtóhoz, amiben azt kérte, hogy szabjanak meg méltányosabb, azaz hosszabb határidőt.

– A menhely helyszínéül szolgáló terület tulajdonosával, egy magáncéggel megkötött bérleti szerződésem lejárt. A cég jelezte, hogy nem kívánja azt meghosszabbítani. Mivel a menhelyként működő létesítményt nem hagytam el, ezért a cég bírósági végrehajtóhoz fordult, aki felszólított, hogy hagyjam el a területet. Nem csak azért nem tudtam elhagyni a területet, mert a 850 kutyát nem volt hova elhelyeznem, hanem azért is, mert tizenhárom éve, mióta a területet bérlem, azon a területen kutyaházakat, karámokat építettem, és azokat sem lehet leszerelni, elvinni nyolc nap alatt. Azt szeretném, ha az állatvédő szervezetek, cégek és magánszemélyek   minél több kutyát örökbe fogadnának. Ezért már több magánszeméllyel tárgyaltam. Igazi szimpátiahullámmal találtam magam szembe, sokan akarnak segíteni. De azt is tudom: csodákra nem várhatok, tehát nem találhat minden kutyám új gazdára. Sokan javasolták azt, hogy a 850 kutyát engedjem szélnek a városban, vagy vonuljak fel, és szervezzek utcai tiltakozást a polgármesteri hivatal előtt, ám ezt nem fogom tenni. Aki örökbe akarna fogadni, jelezze a Facebook-oldalamon – nyilatkozta a Szabadságnak Radu Țermure állatvédő.

Megtudtuk: a Szénafüvek elnevezésű területen 13 éve működik a Țermure -féle kutyamenhely. Naponta közel tíz önkéntes segíti az állatvédő munkáját, ami nagyon kevés.

– Régóta előre látható volt, hogy a Țermure -féle menhely előbb-utóbb kilátástalan helyzetbe kerül. Radu Țermure a kutyavédelem partizánja, a kutyák Wallenbergje, aki már akkor is mentette a kutyákat, amikor Kolozsváron sorra nyírták ki az utcán kóborló ebeket. Țermure volt az, akit bárki, bármikor felhívhatott, ha egy kutya segítségre szorult. Ezt soha senki más nem tette meg. Ő volt az, aki minden pénzét a szerencsétlen, eldobott kutyákra áldozta, és a szenvedő kutyák mellett volt azok utolsó leheletéig. A megoldást csakis abban látom, ha átadja a kutyákat más állatvédő egyesületeknek, illetve örökbe adja magánszemélyeknek. Ezért  most arra van szükség, hogy a civil szervezetek és a lakosok örökbe fogadják ezeket a kutyákat, és megfelelő körülményeket biztosítsanak az állatoknak. Amennyiben Țermure nem teszi félre korábbi valós vagy valótlan sérelmeit, és válogat a segítségnyújtások között, könnyen meglehet, hogy ennek következményeit szeretett kutyái szenvedik meg  – összegzett Madaras Péter állatorvos.

Az állatorvos elmondta: tudomása van arról, hogy más állatvédő egyesületek támadták Radu Termurét a menhelyén tapasztalható körülmények miatt, Madaras azonban mindezek ellenére továbbra is igyekezett támogatni az állatvédőt, orvosi ellátást nyújtva néhány kutyájának. Az állatorvos szerint a mostani kilátástalan helyzet annak is tudható, hogy Radu Termure személyes, szubjektív okok miatt nézeteltérésbe keveredett más állatvédő civil szervezetekkel, amelyek már régebb felajánlották, hogy átvesznek tőle kutyákat, ám Țermure ebbe nem egyezett bele.

Borítókép: Radu Termure Facebook oldala

A kutyatartást az országban számos törvény szabályozza, az előírásokat be nem tartó gazdikra pedig súlyos büntetések várnak. A kutyákat kötelező ellátni azonosító chippel, ez megközelítőleg 50-100 lejbe kerül, viszont a chipezés elmulasztása 2000–5000 lej közti büntetéssel jár. A kiskutyákat a születésüket követő 90 napon belül kell chipezni, de mindenképpen kötelező eladás, örökbeadás vagy közterekre való kivitel előtt chippel ellátni őket. A fajtiszta kiskutyák törzskönyvét a születésük utáni három hónapban kell igényelni. Amennyiben a gazda eladja, örökbe adja, elveszti a kutyusát, vagy hogyha az megszökik, elpusztul, vagy valaki ellopja, a gazda köteles 7 napon belül jelenteni azt. Amennyiben egy kutya elpusztul, az állatorvos köteles őt kivenni a nyilvántartásból, az elpusztulást pedig az egészségügyi könyvébe is kell jegyeznie.
Amennyiben egy kutya gazdát cserél, eladással vagy örökbeadással, a kutya volt és új gazdájának is   igényelnie kell, hogy az elektronikus nyilvántartásban (RECS)  bevezessék a kutya új tulajdonosának adatait,   az új címet pedig regisztrálni kell a rendszerben. A gazdának ugyanakkor köteles megtéríteni az azonosításhoz és a RECS-ben való regisztrációhoz, valamint az állatorvosi szolgáltatásokhoz köthető költségeket.
Amennyiben egy személy talál egy kutyát, azt köteles jelenteni a körzeti rendőrségen vagy a gazdátlan ebekért felelős intézetnél, azzal a céllal, hogy az állat gazdáját előkerítsék és értesítsék.
Az állatok kínzása hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy 1000–10 000 lej közötti pénzbírsággal, valamint az állatok elkobzásával jár.
A keverék kutyák gazdái kötelesek ivartalanítani az állataikat, a nőstényeket 4–6 hónapos, a hímeket 6–8 hónapos korban, előbbi körülbelül 150, utóbbi 100 lejbe kerül. Azok a gazdák, akik ezt elmulasztják, 5–10 ezer lejes büntetésre számíthatnak.