Örök szolgálat az életmentés
Deák András: ott szerettem volna lenni, ahonnan mások menekülnek
Deák András: ott szerettem volna lenni, ahonnan mások menekülnek
Vissza

Örök szolgálat az életmentés

„Nálunk nincs nagy különbség a hétköznapok és az ünnepna­pok között. Ugyanúgy szolgálatban van az ember egy bármilyen napon, mint például karácsonykor vagy szilveszter estéjén” – mondta érdeklődésünkre Deák András tűzoltó, rohammentős, akivel a karácsonyi ünnep közeledtével, többek között arról beszélgettünk, hogyan élik meg általában az éppen szolgálatot teljesítő, első vonalbeli kollégák az ünnepnapokat. A Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség keretében működő Mobil Sürgősségi, Újraélesztési és Műszaki Mentőszolgálat alkalmazottjaként Deák András hivatásként éli meg munkáját. Fogtechnikusként kezdte, ám később pályát váltott, ugyanis olyasmivel szeretett volna foglakozni, amely által hatványozottan segíthet az embertársain. „Ott szerettem volna lenni, ahonnan mások menekülnek, s ahol sok ember nem szeret lenni” – mondta a szakember, aki az irgalmas samaritánus példájából merít nap mint nap erőt.

Deák Andrással elbeszélgetve, azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy egyike azoknak az irgalmas samaritánusoknak, aki erőt merítve a bibliai történetek egyik leghíresebb példázatából, próbálja ellátni nap mint nap feladatát, amellyel tűzoltóként, elsősegélynyújtásban járatos szakemberként, rohammentősként kell szembesülnie. Jóval több ez, mint munka, inkább szolgálat, de főként hivatás, hiszen csakis ilyen lelkülettel és hozzáállással lehet helytállni azokban az esetekben, amelyekhez naponta riasztják, függetlenül attól, hogy szürke hétköznapokról vagy éppenséggel ünnepnapokról van szó. Deák András a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) keretében működő Mobil Sürgősségi, Újraélesztési és Műszaki Mentőszolgálat (SMURD) munkatársaként próbál meg segíteni embertársain, sokszor kell élet-halál harcot vívnia, szembenéznie szomorú, tragikus esetekkel, utána újból talpra állnia, mennie, küzdenie tovább… Az életért. Vallomása szerint pályaválasztását valószínűleg nagymértékben meghatározta, hogy lelkészi családból származik, innen eredhet az emberekért való tenni akarás erős érzése. Kolozsváron született 1972. március 15-én, középiskolai tanulmányait a Báthory István és az Ady–Şincai Elméleti Líceumban végezte, majd a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (UMF) fogtechnikusi, később asszisztensképzői szakán szerzett egyetemi és mesteri oklevelet. Egyik legnagyobb támasza a vallástanár végzettséggel rendelkező felesége, Ábrahám Ildikó, akivel együtt nevelik három gyermeküket: Áront (20 éves), Zsófiát (18 éves) és Annát (10 éves).

– Hogyan telik a karácsony, a szilveszter az életmentő „munkát” végzők számára? Nehezebb ünnepnapokon szolgálatot teljesíteni, mint általában?
– Nálunk nincs nagy különbség a hétköznapok és az ünnepnapok között. Ugyanúgy szolgálatban van az ember egy bármilyen napon, mint például karácsonykor vagy szilveszter estéjén. A különbség csupán annyi, hogy a laktanyában érződik az ünnepi hangulat, sütemények, finom ennivalók, illetve a szeszes ital kivételével minden más finomság az asztalra kerül. Amikor pedig könnyebb esethez szállunk ki, akkor a pácienssel és a hozzátartozókkal ünnepélyesebb hangulatban folyik a beszélgetés. Egyáltalán nem nehezebb ünnepnapokon szolgálatot teljesíteni, mivel meg vagyunk szokva azzal, hogy ez nap mint nap, az év 365 napján teljes folytonossággal zajlik. Nem érezzük magunkat áldozatnak, mert az állami és az egyházi ünnepeket soha nem fogjuk ki állandó szolgálatban.
Sokan nem ismerik fel az elsősegélynyújtási tanfolyamok létfontosságát
 – Az emberek a szabadna­pokon megpróbálnak kicsit lazítani, amelynek következtében a balesetek kockázata is megnő. Milyen veszélyek leselkednek ilyenkor? Mit ajánlatos tenni ezek elkerülése érdekében? 
– Az ünnepek alkalmával tényleg nagyobb a sürgés-forgás, az emberek boldogok szeretnének lenni. Ezzel nem is lenne baj, ha a természetes ünnep adta boldogsághormonokat alkohollal vagy ajzószerekkel nem stimulálnánk csak éppen annyira, amennyit a szervezetünk anyagcseréje és tudata megbír. Böjti időszak után ajánlott a fokozatos visszatérés a mindennapi étrendhez. Ünnepi asztalozások – de nem csak akkor – alkalmával gyakran előfordul, hogy gyermekek vagy felnőttek – ebben az esetben az alkoholfogyasztás nagyon fontos negatív szerepet tölt be – beszippantanak a légcsövükbe kisebb-nagyobb ételdarabokat, ami könnyen oxigénszinteséshez, illetve fulladáshoz vezethet. Jó tudni, ha felismertük a vészhelyzetet, hogy ilyenkor az egyszerű Heimlich-módszerrel a szó szoros értelmében megmenthetjük az áldozatot, még mielőtt kiérne a mentő.
Az áldozatot hátulról közelítjük meg, köhögésre biztatjuk, egyik lábunkat az áldozat lába közé helyezzük – hogy esetleges eszméletvesztéskor az érintettet le tudjuk csúsztatni a lábunkon, és lefektethessük a földre –, az egyik karunkkal benyúlunk a hónalja alatt, tenyerünkkel megtámasztjuk a mellkasát, könnyedén előredöntjük, másik kezünkkel pedig erőteljes ütéseket mérünk a háta közepére teljes tenyérfelületünkkel úgy, hogy a tenyerünk előre felfelé csússzon a lapockák vonaláig. Az ütések erejét a páciens mellkasán lévő kezünkkel ellenőrizzük olyan formában, hogy hatni tudjunk a mellkasra egy-egy erős összeszorítással. Ilyenkor a tüdőből nagy nyomással préselődik ki a levegő, ami hatékonyan kimozdíthatja a dugulásért felelős ételdarabot.
Amennyiben az öt hátba veregetés után nem értünk el eredményt, ugyancsak hátulról átkulcsoljuk az áldozatot, az egyik kezünket ökölbe szorítván a köldökrész felett, erőteljesen felénk és felfelé préseljük a rekeszizmot. Ezt a műveletet úgyszintén ötször kell megismételni. Az említett két műveletet felváltva kell csinálni, míg az áldozatnak szabaddá válnak a légútjai, vagy rosszabbik esetben elájul, ami után a hagyományos újraélesztést kell alkalmazni.
Évről évre nem tudjuk eleget hangoztatni, hogy a mértékletesség mind az étel-, mind pedig az alkoholfogyasztás terén az egyik legfontosabb megelőzési lehetősége az ünnepekkor oly gyakori rosszulléteknek, emésztési gondoknak, szív-, máj- és epeműködésnek.
Sokszor két kezünkkel is életet menthetünk

– Emlékszel-e valamilyen különösebb esetre, amellyel szembesülnöd kellett a munkád során? 
– Emlékszem arra a több empátiával telített esetre, amikor összkerék-meghajtású mentőautóval sem tudtunk felmenni egy nagyon meredek úton az egyik pácienshez a Hideg-Szamos völgyében. Én végül elindultam gyalog felfelé, félúton találkoztam a beteggel és a hozzátartozóival. Ők hozták le az idős bácsit egy csak hegyen használatos terepjáró-tákolmánnyal. A páciens agyvérzésgyanús volt. A hozzátartozók nem győztek nekünk hálálkodni.
Sok férfit is otthon ülésre kényszerített a járvány a nyár elején, így nekifogtak fúrni, faragni, barkácsolni. Emiatt nagyon megnőtt a kezek és ujjak roncsolása, vágása. Előfordult olyan hét, hogy mindegyik váltásban volt legalább egy ilyen esetem. Akkoriban nagyon elgondolkoztam a vírus adta ilyenfajta mellékhatásokról. Borzasztó volt látni, hogy olyan férfiakat is elkapott a barkácsolás-építés láza, akik nem tudták biztonságosan használni a különböző elektromos szerszámokat.
Egy alkalommal este 11 óra tájban szólt a riasztócsengő, a táblagépünkön a következő üzenet állt: Tordaszentlászló faluban, az XY szám alatt 45-50 év körüli férfi megállíthatatlanul csuklik. Ez a típusú eset eléggé bosszantóan hangzik a SMURD-osok számára, de kimentünk, hogy megnézzük, mi van, mert esetleg súlyos is lehet. Kiérve a helyszínre, rettenetes szegénységben, nagyon nehéz szociális körülmények között élő család fogadott. Egyedül serdülőkorú lányuk dolgozott, aki láthatóan szégyellte a helyzetet. A családfő ellátása után, a laktanya felé menet mindannyiunknak a látottakon jártak a gondolatai. Miközben másnap a munkatársaim gyűjtést szerveztek a család megsegítésére, Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész keresett meg telefonon, hogy megkérdezze, milyen gond volt a faluban az este. Tudattam a helyzetet, ő pedig biztosított arról, hogy ismerik a családot, és megpróbálnak segíteni rajtuk.
Máskor létráról leesett emberhez vonultunk ki ugyancsak Tordaszentlászlóra. Miközben az áldozatot láttam el, megjelent a lelkész a helyszínen, hogy mi a baj, miben tudnak segíteni. Nagyon felemelő érzés, amikor a mentősök megtapasztalhatják az önzetlen segítőkészséget az embertársaik részéről.

– Mi szükséges ahhoz, hogy helyt lehessen állni ebben a munkában, vagy nevezzük inkább szolgálatnak, hivatásnak? Hisz nagyon sok esetben élet-halál kérdéséről van szó… 
– Ebben a munkában, szolgálatban, legjobb esetben hivatásban is az a legfontosabb, hogy őszintén szeressük, amit csinálunk. Továbbá nagyon fontos a minőségi szakmai képzés, illetve továbbképzés. Következik a kiégés elleni odafigyelés. Itt megemlíthetjük a jó, pozitív munkatársi kör kialakítását, a saját lelkiállapotunk tudatos gyomtalanítását a sok negatív, szomorú tapasztalattól. Mindenképpen megemlíthető, hogy nagyon jó idegrendszerre, megújuló türelemre és lélekjelenlétre van szükség, amit nagyon nehéz Isten gondviselése nélkül megkapni.

– Hogyan lehet feldolgozni mindazt, amivel nap mint nap szembesültök, főleg amikor tragikus esetekhez riasztanak, és esetleg másodperceken múlik valakinek az élete? 
– A nagyon súlyos, tragikus gyorsasággal pergő bevetéseken a jó szakembernek meg sem fordulhat a fejében az empátia, a fájdalom, a tehetetlenség, hanem maximális erővel, energiával és tudással kell részt vennie az éppen zajló csapatmunkában. Az ilyen esetek után, miközben újra bevetésre késszé varázsoljuk a mentőautót, sokszor átbeszéljük, hogy mit csinálhattunk volna esetleg jobban, majd utána egyenként mindenki megküzd a tehetetlenség érzésével és a halál fogalmával. Aki ezt a beszélgetést önmagával tudatosan nem bonyolítja le, annál előbb-utóbb burkoltan vagy nem, megjelennek a lelki rendetlenség, a káosz jelei. Nagyon észrevétlenül, alattomosan szokhat hozzá a belső világunk ahhoz, hogy ennek a fajta munkának természetes velejárója az empátia csökkenése, a kiégés. A gond az, hogy ilyen állapotban a szakembernek nem lehet kiegyensúlyozott magánélete, és egyre gyakrabban fordulnak majd elő szakmai hibák vagy munkaképtelenség.
Tűzoltószemmel nézve ez a védőfelszerelés az egyik leglazább, legkönnyebb és legvékonyabb
– Mennyire nehezíti meg a jelenlegi járványhelyzet a rohammentősök munkáját, milyen formában jelent ez pluszterhet számukra? 
– A rohammentő-szolgálat munkáját a járvány csak annyira tudja megnehezíteni, amennyire a fentebb vázolt tudatos önkontroll hiányzik. A mentősöknek minden bevetésnél egyszer használatos kezeslábasba kell bújniuk, továbbá dupla gumikesztyű használata és arcvédő viselése kötelező. Az esettől pedig visszatérve nagyon szigorú mentőautó-fertőtlenítés zajlik háromféle fertőtlenítőszerrel. Ennek a védőfelszerelésnek a használata bizonyos mértékben nehezíti a mindennapi szolgálatokat, de tűzoltószemmel nézve ez a védőruha az egyik leglazább, legkönnyebb és legvékonyabb felszerelés. Persze, lehet zsörtölődni, de azzal csak magunknak ártunk. Sajnos, sokszor tapasztaljuk a lakosság körében, tudatában a sokféle és gyakran változó rendeletek negatív hatását, sokan nem találják a választ a miértekre, ami patológiai helyzeteket eredményezhet az amúgy is gyenge immunrendszer miatt.
 
– Elsősegélynyújtással kapcsolatos felkészítőket is szoktál tartani. Miért fontos ezeket az ismereteket elsajátítani minél korábban? Történik-e egyfajta államilag irányított, tudatos képzés ebben a tekintetben?
– Az elsősegélynyújtás fontosságát nagyon egyszerű felvázolni. Nagyon sok olyan baleset, illetve életveszélyes helyzet történhet az emberi szervezetben, amelyeknél nincs idő kivárni a mentőautó érkezését, ami lehet 5–40 perc is. Az elsősegélynyújtó tanfolyamokon azt lehet megtanulni, hogy laikusként – és ezt egyáltalán nem pejoratív értelemben mondom – két kezünkkel vagy minimális orvosi felszereléssel életet lehet menteni, illetve stabilizálni tudjuk a páciens állapotát a mentő érkezéséig. Sehol a világon nem ér ki mentőautó 5 percnél hamarabb, márpedig 5 percnyi súlyosabb oxigénhiány után az agysejtek visszafordíthatatlan károsodást szenvednek. Itt muszáj megemlítenem a 2006/95-ös törvény 8. cikkelyét, amely arról biztosítja a polgárt, ha életmentő cselekvéssel kritikus beteget lát el a mentősök érkezéséig, akkor őt nem lehet törvényszerűen elítélni, mivelhogy jószántából járt el az életveszélyben lévő embertársáért. Ezt a jogszabályt nem hivatalosan az irgalmas samaritánus törvényének hívják. Az az elsősegélynyújtó, akinek nincs tudomása a törvény létezéséről, tétovázni fog a manőverek elvégzése közben, és így nagyon megkérdőjelezhető lesz cselekedetének eredménye.
Kalandos körülmények között sikerült eljutni a beteghez a Hideg-Szamos völgyében
Meg kell állapítanom, hogy államilag irányított, tudatos képzés nálunk nincs, legalábbis civil, laikus polgárok számára. Sokféle civil kezdeményezés létezik, kezdve az iskolákban tanárok, igazgatók részéről, például négy kolozsvári magyar tannyelvű iskolában is tartottunk képzést. Úgyszintén több egyházi gyülekezet élt ezzel a lehetőséggel. Vannak magáncégek, külföldi érdekeltségű vállalatok, akik tudják és érzik ezeknek a tanfolyamoknak a létfontosságát. Sajnos, azt kell mondanom, hogy vannak olyan képzések, amelyek súlyos szakmai és gyakorlati hiányosságokkal bírnak. Külön öröm és elégtétel számomra, hogy kurzusok megtartásával segíteni tudtam a Johannita, illetve a Máltai Szeretetszolgálat elsősegélynyújtással foglalkozó csapatait. Statisztikailag bizonyított tény, hogy azokban a régiókban, ahol komoly elsősegélynyújtó képzés zajlik, csökken az olyan elhalálozások száma, amelyek a mentőautó kiérkezése előtt következnek be.
 
– Tudomásom szerint eredetileg fogtechnikusként dolgoztál… Miért döntöttél úgy, hogy pályát váltassz? 
– Tényleg fogtechnikus voltam 14 éven keresztül, szép szakma visszaadni az emberek mosolyát, de nekem több kellett az empátiából, az adrenalinból. Nagyon erős elhivatást éreztem arra, hogy olyasmivel foglalkozzam, amely által az embertársaimnak komoly és gyors segítséget tudok nyújtani. Ott szerettem volna lenni, ahonnan mások menekülnek, s ahol sok ember nem szeret lenni. Hálás szívvel köszönöm Uramnak azt a szeretetet, amivel terelgetett ezen az ösvényen, hogy már életem derekán tovább tudjam adni embertársaimnak azt a tálentumot, amit az irgalmas samaritánus példázatából merítettem. 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tőkés László: az RMDSZ nem használta ki ...
Új szakmai egyesületet alapítottak a ...
KÓTA-életműdíjat kapott Szép Gyula

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Fejetlenség az oltási platformon, ...
  • Körvonalazódik a vakcinaútlevél: ...
  • Egy tonna bronz emléke
  • Egy tonna bronz emléke
  • VIDEÓRIPORT – Így zajlik az ...