Őrizetbe vettek Romániában két brit-amerikai milliomost emberkereskedelem és nemi erőszak gyanújával

Őrizetbe vettek Romániában két brit-amerikai milliomost emberkereskedelem és nemi erőszak gyanújával
Őrizetbe vettek a román hatóságok két brit-amerikai állampolgárságú milliomost, Andrew és Tristan Tate testvérpárt, akik Romániában élnek.

A szervezett bűnözés ellenes ügyészség szerint a két férfi két másik román állampolgárral együtt 2021 elején szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

A csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert a gyanúsítottak. A hatóságok eddig hat áldozatot azonosítottak, akiket Bukarest mellett, Ilfov megyében tartottak fogva. A vádhatóság szerint az egyik gyanúsított meg is erőszakolta az egyik áldozatot.

A média szerint a Tate-testvérek édesapja amerikai, édesanyjuk brit. A testvérek küzdősportot űztek, kickboxversenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet különböző videókkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezettek, és többször nőellenes tartalmakat osztottak meg, amiért ideiglenesen le is tiltották őket a közösségi médiában.

Őrizetbe vételükkor a rendőrök fegyvereket és nagyértékű ékszereket, valamint luxusgépkocsikat találtak a házuknál.