Orbán Viktor Szászfenesen: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is
Vissza

Orbán Viktor Szászfenesen: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is

Tegnap a magyar miniszterelnök a Reformáció 500 rendezvénysorozaton vett részt Kolozsváron a Farkas utcai református templomban, majd jelen volt a Protestáns Teológiai Intézet udvarán Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrának leleplezésén is. Ugyanakkor a politikus jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Református Múzeumot. Orbán Viktor fényképet készített néhány egybegyűlttel, majd átvette a teológus diákok ajándékát. Ma a magyar kormányfő a Kolozsvár vonzáskörzetéhez tartozó Szászfenesre látogatott, ahol részt vett a református templom avatóünnepségén.

A magyar miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: "ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (.) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését".Megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett "egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika" mellett. "Kérem ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget" - tette hozzá Orbán Viktor.

(Borítókép: Csoma Botond/Facebook)

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megszavazta a Feddhetetlenségi ...
Elfogadta a képviselőház az ...
Aláírták Kolozsvár körgyűrűjének ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ