Orbán Viktor és Áder János ellen tüntettek Budapesten

Orbán Viktor és Áder János ellen tüntettek Budapesten
A magyar kormány és a köztársasági elnök ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt azt követően, hogy Áder János aláírta az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényeket.

A "Szégyelld magad, János!" címmel meghirdetett demonstráción Donáth Anna, a Momentum Mozgalom alelnöke azt hangsúlyozta: az egész ország közös sikere az ellenállás, hiszen nem csupán Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban, sőt Európa-szerte tiltakoztak a kormány politikája ellen. "Legyen 2019 az ellenállás éve!" - hangoztatta.

Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja felidézte, hogy a kormányzati propaganda "Soros-bérenceknek", keresztényelleneseknek bélyegzi a tüntetőket, pedig szerinte az embereknek csak elegük van abból, hogy egy csapat "kivénhedt despota" el akarja venni a jövőjüket. Úgy fogalmazott: jobb, ha ez a "mocskos, áruló kormány" megszokja, hogy ezentúl más lesz az ellenzéki politika.

Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke felidézte, hogy 32 éve Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval együtt tüntetett a Lánchídon a demokráciáért, mára viszont ők váltak a demokrácia és a nép "legfőbb ellenségeivé". "Nem akarunk rabszolgák lenni a saját hazánkban" - jelentette ki. Követelte, hogy a jövőben ne az Országgyűlés, hanem a nép válassza a köztársasági elnököt.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy az emberek leváltsák a "maffiaállamot", és ha Orbán Viktor békét akar, mondjon le.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke egy Áder Jánost ábrázoló marionettbábut vitt a színpadra, mert - mint mondta - a köztársasági elnök nem más, mint Orbán Viktor bábja.

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a nemzet jobboldaltól baloldalig egységesen felsorakozott a kormánnyal szemben, mert ez a rendszer a nemzet ellensége.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt mondta, jogállamot akarnak, demokráciát, valamint azt, hogy nyolc óra munkából tisztességesen meg lehessen élni.

Hadházy Ákos ugyancsak független országgyűlési képviselő szerint, ha erőt mutatnak, akkor ki lehet harcolni, hogy visszavonják "a jogtipró törvényeket".

Bősz Anett független országgyűlési képviselő, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy vélekedett: a köztársasági elnök "nem választhatja a nemzet egysége helyett a kormány egységét".

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, januárban nem lehet más program, mint hogy "megáll az ország".

A demonstráció résztvevői a Kossuth Lajos téren gyülekeztek, majd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt menetével egyesülve a Nádor utca, Széchenyi tér, Lánchíd útvonalon a budai Várba, a köztársasági elnök hivatala elé vonultak. A tüntetők megtöltötték a Sándor-palota előtti területet.

A demonstrálók nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, valamint feltűnt momentumos, MSZP-s, DK-s, jobbikos, LMP-s és párbeszédes zászló is. Több árpádsávos zászlót is lehetett látni.

Győrben mintegy kétszázan gyűltek össze a városháza előtt pénteken kora este, a demonstrációhoz csatlakozott ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum Mozgalom és a Magyar Szolidaritás Mozgalom győri képviselői mellett megjelent Harangozó Tamás. Az MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta, "példát mutatunk mindenkinek, hogy lázadni kell", és a lázadás csak most kezdődik. A résztvevők a mintegy másfél órás demonstráció során rendőri biztosítás mellett, békésen először a Fidesz Király utcai irodájához, végül a Kisalföld című megyei napilap nyomdájához vonultak.

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol