Orbán Viktor: az európai gazdaság tüdőn lőtte magát

Orbán Viktor: az európai gazdaság tüdőn lőtte magát
A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába.Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.

A magyar kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép.

Nekünk jobban fájnak a szankciók

Kifejtette: „most még az első csatát éljük”, amely az energiáért zajlik, a háború miatt az áram ára az ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett. A legfontosabb az lenne, hogy Brüsszelben belássák: tévedés történt, a szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, ellenkező hatást váltott ki, mint ahogyan tervezték - értékelt.

Közölte: azt gondolták, hogy a szankciós politika jobban fog fájni az oroszoknak, mint az európaiaknak, de „nekünk fáj jobban”. Azt gondolták, hogy a szankciós politika segítségével a háborút le lehet rövidíteni, mert Oroszország meggyengítésén keresztül hamar lehet sikert elérni, de ez sem vált be, a háború elhúzódik - mutatott rá.Úgy fogalmazott, „eleinte azt hittem, hogy csak lábon lőttük magunkat, de most már látszik, hogy az európai gazdaság tüdőn lőtte magát, és ezért most levegőért kapkod”. Van, ahol ez azt jelenti, hogy nem lesz energiaforrás, és lesznek országok, ahol lesz ugyan gáz, de nagyon magas lesz az ára, és „mi az utóbbi kategóriába tartozunk” - mondta.