Orban: Nincs pénz, elnapoljuk a gyermekpénz megkétszerezését

Orban: Nincs pénz, elnapoljuk a gyermekpénz megkétszerezését
A kormány el fogja napolni a gyermekpénz összegének megkétszerezését előíró törvény hatályba léptetését mindaddig, amíg sikerül megtalálni rá a szükséges anyagi erőforrásokat - jelentette Ludovic Orban. A miniszterelnök elmondta: erről a témáról is egyeztetett pénteken Klaus Johannis államfővel a Cotroceni-palotában megtartott találkozón. Az elnök közölte, szándékában áll a vonatkozó törvény kihirdetése.

„Most olyan helyzetben vagyunk, ha akarnánk, akkor sem tudnánk emelni a támogatást. Valószínűleg az lesz majd a megoldás, hogy mindaddig elnapoljuk a jogszabály hatályba lépésének időpontját, amíg lesz pénz erre az állami költségvetésben. Ezt csak a költségvetés kiigazításakor lehet megtenni, tehát július elseje után” – jelentette ki Orban.

Mint ismeretes, tavaly decemberben a képviselőház döntéshozó testületként megszavazta a jogszabályjavaslatot, amely előírja, hogy a 2–18 éves kiskorúaknak járó támogatás összege 300 lejre, a fogyatékkal élők esetében pedig 600 lejre nőjön.