Operettel, krimivel és vígjátékkal búcsúztatják az óévet az erdélyi színházak
Vissza

Operettel, krimivel és vígjátékkal búcsúztatják az óévet az erdélyi színházak

Operettel, vígjátékkal és krímivel búcsúztatják az óévet az erdélyi magyar színházak, amelyek egyebek mellett a Mágnás Miskát, Heltai Jenő Naftalinját vagy Agatha Christie Tíz kicsi néger című regényének színpadi adaptációját tűzték műsorra.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A láthatatlan hóhér címmel mutatja be Agatha Christie világhírű regényét, amely Magyarországon először A láthatatlan hóhérként jelent meg, ezért választották ezt a címet. A produkciót Gáspárik Attila állította színpadra.

Nagyváradon Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség Heltai Jenő Naftalin című vígjátékát, amelyet a helyi Szigligeti Színház társulata mutat be. Szatmárnémetiben az Északi Színház Harag György Társulata a nagysikerű Hippolyt, a lakáj című vígjátékot tűzte műsorra, az előadás rendezője Bessenyei Gedő István.

A Kolozsvári Magyar Opera ezúttal is egy saját produkciót mutat be, amely Plesa Róbert ötlete nyomán született és egy operaház társulatának egy napját meséli el, így az előadás magáról a kolozsvári társulatról is szól. A produkcióban az 1930-as, 1940-es évek slágerei csendülnek fel. A hangszerelést Kondrát Csaba és Incze G. Katalin jegyezte, a szöveget Demény Péter írta.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szilveszteri előadása Arisztophanész Lüszisztraté című komédiájából indul ki, a produkció címe Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa, amelyben Beatles-dalok hangzanak el. Az előadást az orosz Sardar Tagirovszkij állította színpadra.

A csíkszeredai Csíki Játékszín a Mágnás Miskát viszi színre Kányádi Szilárd rendezésében. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Martin Mc Donagh Macskabaj című vígjátékával búcsúztatja az óévet Albu István rendezésében, a produkcióban a No Sugar zenekar is közreműködik. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház az Anger Zsolt rendezte Főfőnököt, Lars von Trier első filmvígjátékának adaptációját tűzte műsorra.


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nyolcaddöntőbe jutott Simona Halep
Australian Open - Babos és Fucsovics a ...
Lehullt a vakolat az Első Magyar ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Történelmi látogatás
  • Visszahelyeznék a Sissi-szobor ...
  • „Ahogyan élek, az a hazám”
  • Még nincs vége
  • Szépen hangzó szavak mellett jó ...