Operettek és operák

Sugárzóna

Operettek és operák
A védő majdnem megerőszakolja a feleségét, aztán elnézést kér tőle, de legközelebb megint, mert arra vágyik, mondja neki, hogy „szeretlek”. Az asszony hűvös, „nyitva az ablak”, jegyzi meg.

Érdekes, amikor Ben Affleck megrendezte A vád tanúját, sorozatot készített belőle, és ilyen valamiket csempészett bele. Egy jó kis történet nem elég a mai nézőnek. Gyilkosság, gyilkos, áldozat, nyomozás – több kell, más kell. Jó hosszan és lehetőleg több erőszakkal, mint amennyi a történetben eleve benne van.

Ábrándozás az autóról

Az ünnepek közötti és utáni napok a csend jegyében telnek, azért van időm mindenre figyelni. Itthon ülünk, nagyokat alszunk, kikecmergünk az ágyból, megint visszafekszünk, közben klikkelgetünk. Szilveszterkor elmegyünk színházba, aztán elsétálunk a barátainkhoz. Nem élünk zsizsegő szociális életet.

Korábban, még az ünnepek előtt, megint nem mentem át az elméleten. Ezúttal húsz pontot teljesítettem, ami félig jó, félig rossz. Jó, mert mégiscsak látszik, hogy tanultam, és rossz, mert már csak két pont hiányzott a boldogsághoz. Remélem, azért valamikor mégis összejön az a kettő is.

Egyre élesebben ábrándozom arról az időről, amikor kocsink lesz. Beülünk, és elmegyünk Nagybányára például, a gesztenyefesztiválra. Vagy a voroneci kolostorhoz, mit tudom én. Ha szomjasok vagy éhesek vagyunk, megállunk, aztán megyünk tovább. Az élet nagyoperett lesz, nem más.

Mesterek a fotelben

Egyelőre azonban vígopera. Valahol meghűlök, zsebkendőkkel, orrcseppekkel, zoknikkal és szipogásokkal felszerelve töltöm az időmet. Izzadok, mint egy ló, a nyelvem is verejtékezik, és közben mindenem belemerevedik az ágyba meg a fotelbe.

George Steiner Maeștri și discipoli(Mesterek és tanítványok) című könyvét olvasom sokadjára. Valamikor a kétezres évek elején vásároltam meg, de most a könyvtárból vettem ki, mert a magamét nem találom. Az előadássorozat a „nagy tanárokról” szól, és Steiner természetesen nemcsak az oktatási intézmények alkalmazottait számítja közéjük, hanem Szókratészt és Jézust is. Meg Nietzschét, aki hamar kiábrándult minden intézményből, hogy aztán egy életre hiányozzanak neki. Meg Heideggert, aki beleszeretett Hannah Arendtbe, és aljasul elárulta Husserlt.

Szóval sok mindenről szól ez a könyv, igazán nagyszerű olvasmány. És kiderül belőle, hogy a mester–tanítvány viszony éppen olyan, mint az élet: teljességgel szabályozhatatlan és megjósolhatatlan.