Önkormányzati választások Magyarországon: magas volt a részvétel. Budapesten Karácsony Gergely vezet

Önkormányzati választások Magyarországon: magas volt a részvétel. Budapesten Karácsony Gergely vezet
A magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a "demokrácia valódi ünnepének" nevezte a vasárnapi önkormányzati választást a magas részvételi adatok miatt. A szavazatok összesítése gyorsan halad, több településen már 100%-os a feldolgozottság.

Rádi Péter a szavazókörök 19 órai zárása után nem sokkal tartott sajtótájékoztatóján örömének adott hangot amiatt is, hogy a szavazást nem zavarta meg olyan esemény, amely a választópolgári akaratot gátolta volna. Közölte, az NVB délután ülésén még nem választásnapi, hanem korábbi beadványokról döntött. Ezek közül két "érdekesebb ügyet" emelt ki. Az egyik Orbán Viktor miniszterelnök választóknak írt kampánylevelét, míg egy másik a kormány kampánytevékenységét kifogásolta; a bizottság - nem jogerős határozatai - szerint egyik sem volt jogszabálysértő.

A választáson való részvétel meghaladta a 47%-ot, korábban ennél nagyobb részvételt 2006-ban jegyeztek (53,12%-ot). Sok településen szoros az eredmény az első és második helyezett között, Budapesten a szavazatok több mint 60%-os feldolgozottságánál Karácsony Gergely, az ellenzék jelöltje 50%-kal vezetett, míg a FIDESZ-KDNP jelöltje, az eddigi főpolgármester, Tarlós István a szavazatok csupán 45%-át szerezte meg, a www.valasztas.hu szerint.  

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek elmondta, Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent. A tárcavezető köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az önkormányzati választáson. Úgy fogalmazott: "Demokráciában mindig jó hír, hogy az emberek minél nagyobb arányban gondolják", a szavazás "fontos és számít a döntéshozatalban, pláne, hogy helyi vezetőket választanak". Hangsúlyozta: már a feldolgozottság jelenlegi fázisában is látszik, hogy a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte.

Borítókép: urnabontás Budapesten (fotó MTI)