Oltópont nyílt a kolozsvári reptéren

Oltópont nyílt a kolozsvári reptéren
A Johnson & Johnson védőoltást lehet megkapni a ma megnyílt kolozsvári reptéri oltópontnál, amelyet az érkezési terminál környékén alakítottak ki. Az oltópont hétfőtől vasárnapig napi 12 órán át üzemel, reggel nyolc és este nyolc óra között.

Tasnádi Szilárd, Kolozs megye prefektusa is részt vett a megnyitón, ahol elmondta: a reptéri oltópont megnyitásának ötlete a kormányfő prefektusok részvételével zajló videókonferencián pattant ki. „Ugyanaz nap felhívott a repülőtér igazgatója, David Ciceo, aki nyitott volt az ötletre. Ezt követően a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) igazgatójával elmentünk a reptérre, és megállapodtunk a részletekben. Mivel a Johnson & Johnson oltóanyagot egyszer kell beadatni, az érintetteknek nem kell visszajönniük a második adagért” – nyilatkozta a prefektus, aki úgy véli, minél több ilyen oltópontot kellene nyitni.

Mihai Moisescu, a DSP igazgatója szerint a reptéri oltópont megnyitása azért sikertörténet, mert mind az egészségügyi igazgatóság, mind a katonaság és a reptér személyzete támogatta, és hathatósan tett az ötlet megvalósítása érdekében.

„Habár jelenleg a fertőzési ráta alacsony, a koronavírus még fertőz, és az egyetlen lehetséges mód a vírus legyőzésére a védőoltás beadatása. Az vakcina ugyan nem biztosít 100%-os védettséget, de megelőzi a közepesen súlyos és súlyos betegséget, csökkenti az elhalálozások számát és a kórházi személyzetre nehezedő nyomást” –nyilatkozta Mihai Moisescu DSP-igazgató.

„Felkérjük a légitársaságokat, hogy megérkezéskor értesítsék az utasokat a reptéren működő oltópontról. Természetesen az elutazók is beoltathatják magukat” – fogalmazott David Ciceo reptérigazgató.

Már nyílt oltópont a bukaresti, jászvásári és marosvásárhelyi reptéren is, így nem egyedülálló kezdeményezés a kolozsvári.