Oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak Temesváron
Vissza

Oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak Temesváron

Koronavírus - Oltóanyag kifejlesztésével próbálkozik a temesvári OncoGen Kutatóközpont, hamarosan megkezdené első, embereken végrehajtatott tesztjeit – jelentette be szerdán este Virgil Păunescu professzor.

A temesvári OncoGen Kutató Központ vezetője elmondta: kifejlesztettek egy koronavírus elleni vakcinát, a tesztelés máris elkezdődik, egyelőre emberi sejteken, ha ezek sikerrel járnak, akkor jelentősen lerövidülhet a vakcina előállításának ideje.

„Megkezdtük az emberi sejteken végzett tesztelést, amely egy hónapot vesz igénybe. Ha ez megfelelő sejteket eredményez, vagyis az immunrendszer aktiválódik, antitesteket fejleszt ki, akkor megvitatjuk az országos gyógyszerészeti hatósággal az emberen történő tesztelés lehetőségét. Ez a vakcina nem igényel állatokon elvégzett kísérleteket, ugyanis nem a klasszikus oltóanyag-előállításon alapul”- mondta Virgil Păunescu a G4Media.ro portálnak, amelyet az Erdély Online idéz.

Először tíz embert tesztelnek majd, Popescu szerint nem várhatók mellékhatások. A második szakaszban 50–100 önkéntesen, a harmadik szakaszban pedig 100 -1000 önkéntesen tesztelik. A projekt sikeres befejezéséhez hárommillió euróra van szükségük.

Az OncoGen fejlesztési módszere merőben eltér a vakcinafejlesztés szokásos módszereitől, mert egy rákkutatásban alkalmazott technológiára alapozzák az oltóanyagukat.

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hargita megyében is megjelent a kór
Folytatja a fertőtlenítést a városháza
Idős földészek mikor dolgozhatnak a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ