Olosz Katalin felidézte, hogy majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2011. június 27-én, ugyanebben az épületben tartott előadást Kriza János népballada gyűjtéseiről, születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Mondandóját akkor „ünneprontó” gondolattal zárta: Kriza János és munkatársainak gyűjteménye egészében még mindig ismeretlen számunkra, a Kriza-kutatás évtizedek óta stagnál, a 19. század legemblematikusabb gyűjteményével és annak megalkotójával szemben a szaktudomány adós az alapkutatásokkal, nem került sor Kriza János hagyatékának szisztematikus és tudományos feltárására, gyűjtőhálózatának rekonstruálásra sem.
Az előadó szerint a szaktudomány hosszú évtizedekig csaknem megfeledkezett Krizáról, beérte azzal, amit 1956-ban Gergely Pál és Kovács Ágnes közreadott a hagyatékból, valamint azzal, amit a huszadik század hatvanas, hetvenes éveiben Antal Árpád, Faragó József és Szabó T. Attila két kiadást megért monografikus tanulmányai feltártak a költő, folklórgyűjtő és nyelvészeti kutató munkásságából.
Olosz Katalin kiemelte: az irodalmi közvélemény és a szaktudomány is megfeledkezett arról, hogy Kriza 1863-as Vadrózsák című székely népköltési gyűjteménye tulajdonképpen befejezetlen mű, hiszen annak ellenére, hogy Kriza haláláig küzdött a folytatás – folytatások – megjelentetéséért, csupán az első kötet látott napvilágot és sokáig az utókor sem igyekezett a befejezésben.
A néprajzkutató a folytatásban arról számolt be, milyen előrelépések történtek a 2011-es állapotokhoz képest a Kriza-kutatásban. A 200. évforduló ünnepi konferenciáján tűnt fel új kutatóként Szakál Anna, aki 2009-es doktori értekezése témájául Kriza János gyűjtőhálózatának vizsgálatát választotta, azóta pedig komoly eredmények fűződnek a nevéhez e téren. Megjelentette 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyar Unitárius Egyház közös kiadványaként az „Így nőtt fejemre a sok vadrózsa…” című forráskötetét, amely Kriza népköltészeti gyűjtőtevékenységéhez kapcsolódó leveleket, dokumentumokat, valamint hozzájuk kapcsolt jegyzeteket és értelmezéseket tartalmaz. „A kötet jelentőségét abban jelölhetjük meg, hogy benne a mindenkori Kriza-kutatók egyben találják meg mindazt a dokumentációt, ami a tudomány mai állása szerint fellelhető” – tette hozzá az előadó.
A kötet megjelentetése mellett Szakál Anna 2010 óta rendszeresen ír tudományos- és szakfolyóiratokba kisebb-nagyobb tanulmányokat Kriza János gyűjtőhálózatáról, valamint behatóan foglalkozott Kriza ma ismert legkorábbi gyűjtőtársával, Ürmösi Sándorral is, akinek sajtó alá rendezte teljes írásos hagyatékát.
Rátérve saját kutatási eredményeire, Olosz Katalin megjegyezte, akarata ellenére sodródott bele a Kriza János Néprajzi Társaság egyik projektje által a Kriza hagyaték tanulmányozásába, amelynek eredményeként 2012-ben feszített tempóban, mindössze tíz hónap alatt kellett elvégezze a Vadrózsák második kötetének előkészítését és sajtó alá rendezését: a forrásfeltárást, a forráskritikát, a kéziratos szövegek betűhű másolását, az írás- és gyűjtőazonosítást, kötetszerkesztést, bevezető tanulmány megírását, jegyzetapparátus és mutatók elkészítését.
Az emléknapon Olosz Katalin tartost előadást a Kriza-kutatásról. Fotó forrása: KJNT
Az előzményekkel kapcsolatban elmondta, hogy a Kriza János halála után a második Vadrózsák megjelentetésének reményében Pestre küldött hagyatékból bekerült egy válogatás 1882-ben az Arany László és Gyulai Pál által szerkesztett Magyar népköltési gyűjtemény harmadik kötetébe, amelynek előszavában a két szerkesztő megjegyzi: „kiválasztottunk a Kriza-hagyatékból minden kiválaszthatót, de a nagybecsű balladákon kívül nem sok értékeset találtunk.” Olosz Katalin szerint ez a kijelentés hosszú időre meghatározta a Kriza-kutatást és közel fél évszázadon át senkinek nem jutott eszébe megkérdőjelezni.
1949-ben véletlenül és teljesen váratlanul a Magyar Tudományos Akadémia pincéjéből került elő a Kisfaludy Társaság több száz oldalnyi népköltészeti gyűjtésével együtt a Kriza-hagyaték, amelyből Gergely Pál és Kovács Ágnes elkészített egy kétkötetes összesítő válogatást Székely népköltési gyűjtemény címen 1956-ban. Az előadó szerint ebben a kiadványban a Kriza-hagyaték feltárása elég felemásra sikerült, ugyanis hiányzott belőle a tudományos apparátus és több olyan szöveg is szerepelt benne, amelyről utólag kiderült, semmi köze a Kriza-gyűjtéshez.
„Ilyen előzmények után kellett nekem 150 évvel a Vadrózsák első kötetének megjelenése után rekonstruálnom a másodikat” – fogalmazott Olosz Katalin, aki a munka során a kiadott szövegeket, a kéziratos hagyatékot, valamint a Kriza-korabeli folyóiratokat is át kellett vizsgálja. A 2013 elején megjelent második kötetbe végül népballadák, népdalok, táncok, találós kérdések, mondókák, rigmusok, babonák, álmok, szólásmódok, tájszavak, hely- és családnevek, valamint szólások és közmondások kaptak helyet.
Bár a megjelentetést követően Olosz Katalin több okból is úgy tervezte, végleg felhagy a Kriza-kutatással, három év múlva ezt az elhatározását megszegte Szakál Anna friss kutatási eredményei miatt, amelyek során újabb kéziratok kerültek elő a Kriza-hagyatékból. Mindezekről a néprajzkutató végül 2016-ban Még egyszer Krizáról című dolgozatában adott számot.
A szakirodalomban az a Kovács Ágnes által megalkotott narratíva rögzült hosszú évtizedekre, hogy az Akadémia pincéjébe került Kriza-hagyaték jelentős része elpusztult a gondatlan tárolás miatt, ezt a teóriát pedig a Vadrózsák második kötetének szerkesztése során még Olosz Katalin sem bírálta felül. Csak később jött rá arra, hogy az információk, amelyek szerint a hagyaték egy része odaveszett, nincsenek megfelelően alátámasztva, az utánajárás eredményeként pedig a Kriza-örökség megsemmisültnek hitt részét megtalálta a Budapesti Néprajzi Múzeum etnológiai adattárában Sebestyén Gyula folklorista hagyatékaként. Az előadó kutatása során arra is rájött, hogy azok a kéziratok kerültek át az etnológiai archívumba, amelyeket Gyulaiék a Magyar népköltési gyűjtemény válogatásakor értéktelennek találtak.
Előadása zárásaként Olosz Katalin elmondta: „Ez a felismerés nem hagyott nyugodni és a fogadalmam ellenére visszasündörögtem Krizához, mert izgatott, hogy mi a valóság. (…) Az addig megismert adatok új hadrendbe állításától reméltem azt, hogy végre választ tudok adni a hagyaték pincehistóriájának ránk zúdult kérdéseire” – fogalmazott a néprajzkutató, zárásként elárulva: már az EME kiadójában van az a közel 150 oldalas Kriza-tanulmányt tartalmazó kötet, amelyben sikerült tisztáznia a Kriza-hagyaték kéziratainak sorsát a kolozsvári püspöki palotától az Akadémia pincéjéig, valamint bizonyítékokkal alátámasztva cáfolni Kovács Ágnes kijelentéseit.
A Kriza-nap eseményeiről készült felvétel teljes egészében visszanézhető az Erdélyi Múzeum-Egyesület Facebook-oldalán – www.facebook.com/ErdelyiMuzeumEgyesulet1859.
(Borítókép: Kriza János születésének 210. évfordulója alkalmából tartottak emléknapot. Fotó forrása: dka.oszk.hu)
