Oktatás a magasból: virtuális órák élő drónfelvételekkel

Újszerű oktatási projekt indul, a fenntartható fejlődés szellemében

Oktatás a magasból: virtuális órák élő drónfelvételekkel
Egy újszerű, az egész országra kiterjesztett oktatási projekt támogatását vállalta fel a kormányfőtitkárság fenntartható fejlődés főosztálya és a tanügyminisztérium: az Aspire Teachers és a Carolina Kreatív Negyed Egyesület kezdeményezésére nyolc különleges órán vehetnek részt virtuálisan, előre meghatározott időpontokban a diákok, amelyek során az óraadó tanárok és meghívottaik az ország legkülönbözőbb helyein adnak elő, adott esetben egyenesen a terepről ismertetik a szóban forgó helyszínt, és kísérleteket is végeznek. Az online közvetített órákon a diákok élő drónfelvételeket láthatnak a témával kapcsolatos, akár nehezen megközelítető helyekről is. Az Oktatás a fenntartható fejlődésért a magasból elnevezésű projekt elindításáról a Borbély László államtanácsos által moderált szerdai sajtóeseményen számoltak be a kezdeményezők és támogatóik a kormánypalotában. A projekt keretében az első órát május 6-án tartják majd a Duna-Delta vízi világáról.

Az Oktatás a fenntartható fejlődésért a magasból elnevezésű projekt online közvetített óráin a diákok élő drónfelvételeket láthatnak a témával kapcsolatos, akár nehezen megközelítető helyekről is.

– A távoktatás nem helyettesítheti az emberi interakciót, de vonzóbbá tehető. Ezért dolgoztuk ki ezt az egész országra kiterjedő projektet, amelynek keretében nyolc különleges órát tartanak tanárok és meghívottaik. A főként 9–14 éves korosztálynak szánt órákon a diákok élőben közvetített drónfelvételeket láthatnak az ország különböző részein található rendkívüli helyekről, miközben egy tanár – akár szakértő vagy egy helybeli segítségével – ismerteti az adott témát és helyszínt, válaszol a gyerekek kérdéseire, kísérleteket végez. Az órák követésébe bármelyik romániai iskola bekapcsolódhat – vázolta a szerdai sajtótájékoztatón Borbély László államtanácsos, aki a kormányfőtitkárság keretében működő fenntartható fejlődés főosztályát vezeti. 

A most elindított oktatási projekt a fenntartható fejlődés elvrendszerébe, célkitűzéseibe illeszkedik. Innovációt, együttműködést, valamint inspirációt feltételez – emelte ki Borbély László. – Ez a projekt hozzáadott értékként járul hozzá a tananyag oktatásához; nagy szükség van ilyen típusú kezdeményezésekre, mivel a fenntartható fejlődés céljait a civil társadalommal együtt, valós partnerségben valósíthatjuk meg – mondta az államtanácsos. 

A sajtótájékoztatón részt vett Kallós Zoltán, az oktatási minisztérium államtitkára is, aki üdvözölte a kezdeményezést, és – mint mondta – a tanügyi tárca teljes körű támogatásáról biztosíthatja a szervezőket. Megállapította: kétségkívül a diákok és tanárok is örvendenek majd a kezdeményezésnek; egyrészt azért, mivel ezek a virtuális órák újszerűek, lebilincselően látványosak, figyelemfelkeltőek lehetnek, másrészt, mivel az élő videók elérhetőek lesznek a későbbiekben is, így hasznos segédeszközként lehet majd őket használni. – Országszerte több tízezer gyermeknek nincs is módja rá, hogy nagyobb kirándulásokat tegyen, ellátogasson távolabbi helyekre. Lehet, hogy ezek a virtuális órák akár ihletet is adhatnak majd, felkelthetik érdeklődésüket különböző témák iránt, s célokat tűznek majd ki maguk elé – tette hozzá az államtitkár.

Az Oktatás a magasból elképzelést 2020-ban tesztelték a kezdeményezők – Marius Toader és Adrian Robe televíziós producerek, az Aspire Teachers és a Carolina Kreatív Negyed Egyesület – Hunyad megyében, egy kísérleti projekt során: akkor három vidéki iskola diákjai és oktatói az ország különböző, érdekes helyszínein élő történelem, földrajz, és biológia szakos tanárokkal kerültek online kapcsolatba, tekinthették meg óráikat – hangzott el a sajtótájékoztatón. 

A kormányfőtitkárság fenntartható fejlődés főosztálya és az oktatási tárca támogatásával most a projektet kiterjesztik országos szinten, így az ország bármely iskolája számára elérhetővé válik. Az Aspire Teachers szervezet honlapján elérhető a felület, ahol a tanárok jelezhetik az adott osztályok részvételi szándékát egy rövid formanyomtatvány kitöltésével. 

A tervek szerint, a projektben részt vevő tanárok hálózatát fokozatosan bővítik, a cél az, hogy az ország minél több településéről, vidéki környezetből is kapcsolódjanak be oktatók. „Ezek az órák a tananyagra épülnek, és a 21. századi kompetenciákat, a kritikus gondolkodást, az együttműködési készséget is fejlesztik; lesz interaktív, kérdés-felelet részük is” – jegyezte meg a sajtótájékoztatón Irina Constantinescu földrajztanár, aki a kísérleti projektben is részt vett. Cristina Dudan biológiatanár is tartott már ilyen virtuális órát: mint mesélte, nem volt egyszerű a dolguk, ugyanis a Fogarasi-havasokba, 1700 méteres magasságba szállították fel a felszerelést, áramfejlesztőket, de – mint mondta – a gyerekeket lenyűgözte a virtuális élő óra, amely az erdőirtásnak a természeti környezetre, főként a talajra gyakorolt hatásairól szólt.

Az Oktatás a magasból keretében tervezett órákat idén május–júniusban tartják, az Aspire Teachers szervezet honlapján közzétett dátumokon és időpon­tokban. Hetente egy leckét terveznek, amelyet az Aspire Teachers YouTube-csatornáján követhetnek majd az osztályok.