Őket jelölték Astrid Lindgren Emlékdíjra

Kürti Andrea is a várományosok között van

Őket jelölték Astrid Lindgren Emlékdíjra
Csukás István és Zalán Tibor írót, költőt jelölte az Astrid Lindgren Emlékdíjra a Magyar Gyermekirodalmi Intézet, amelynek két nemzetközi jelöltje a díjra két illusztrátor: az Olaszországban élő Szulyovszky Sarolta és Kürti Andrea Erdélyből.

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet negyedik éve jelölhet szerzőket, illusztrátorokat, olvasásnépszerűsítéssel foglalkozó szervezeteket az Astrid Lindgren emlékére létrehozott gyermekirodalmi díjra – közölte az intézmény. Mint írják, idén 64 ország 246 jelöltje került fel a listára, amelyet a frankfurti könyvvásár keretében csütörtökön hozott nyilvánosságra az emlékdíj zsűrije.

Minden jelölő szervezet évente két hazai és két külföldi jelöltet terjeszthet fel a díjra, ezekből a jelölésekből áll össze az a jelöltlista, amelyből a zsűri kiválasztja a díjazottat. A teljes életművet mérlegelik minden alkotó és minden szervezet esetében.

A díjazott nevét a tavaszi bolognai könyvvásáron hozzák nyilvánosságra, majd júniusban, Stockholmban adják át az elismerést. A díjazott ötmillió svéd korona (mintegy 540 000 euró) elismerésben is részesül, és ő is jelölhet a következőkben a díjra.

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet negyedik éve jelöli a hazai alkotók közül Csukás István írót, költőt a rangos nemzetközi elismerésre. Csukás István életművén generációk nőttek fel. Több korosztályt is meg tudnak szólítani a kötetei: a kisebbek Pom-Pom, Süsü, a sárkány, Mirr-Murr meséivel ismerkedhetnek meg, a nagyobbak ifjúsági regényeit olvashatják: a Keménykalap és krumpliorr, a Csicsóka és a moszkitók, a Vakáció a Halott utcában című regényeinek számos szállóigéjét ismerik gyerekek és felnőttek.

Csukás István azon kevés alkotók egyike, aki közéleti megszólalásaiban is emlékeztet valamennyi felnőttet arra, hogy a gyermekirodalom ugyanolyan értékű irodalom, mint a felnőtteknek szóló.

Csukás István mellett Zalán Tibor írót gyerekeknek írt műveiért jelölte az intézet. Az elmúlt évben Zalán Tibor két gyermekirodalmi műve – a Királylányok második könyve, amely a Cerkabella kiadónál jelent meg Metzing Eszter illusztrációival, valamint a Pagony által kiadott Háry, a rettentő magyar vitéz, amelyet Kállai Nagy Krisztina illusztrált – a Magyar Gyermekirodalmi Intézet TOP25-ös gyermekirodalmi listáján szerepelt, amelyre az intézet szakmai zsűrije válogatta be a köteteket.

Az intézmény két nemzetközi jelöltje közül Szulyovszky Sarolta több magyar gyermekkönyv illusztrátoraként ismert. Illusztrátora többek között a 2010-ben az Év gyerekkönyvének választott, a Pagony kiadásában megjelent Volt egyszer egy című könyvnek, Máté Angi meséjének. Munkásságát több nemzetközi díjjal is elismerték már, és a 2018-as olasz illusztrátorok katalógusába is beválogatták Hany Istók történetéhez készült illusztrációit, amelyek az intézet Csodaceruza című gyermekirodalmi folyóiratában jelentek meg. Szulyovszky Sarolta az illusztrálás mellett kiemelkedő tehetséggondozó munkát végez, valamint több kiállítást szervezett már, amellyel magyar illusztrátoroknak teremtett bemutatkozási lehetőséget Olaszországban.

Kürti Andrea a csíkszeredai Gutenberg Kiadó gyermekirodalmi kiadványainak illusztrátora. Illusztrációin a hagyományos, népies, esztétizáló ábrázolást ötvözi modern elemekkel. A Magyar Gyermekirodalmi Intézet TOP25-ös ajánlólistáin minden évben szerepelt egy-egy kötettel, 2017-ben és 2018-ban is elnyerte a Szép Magyar Könyv díját Budapesten, 2016-ban Romániában elnyerte a legjobb illusztrátornak járó díjat.

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet jelöléseivel bízik abban, hogy a méltán jeles magyar és külföldi, de a magyar gyermekirodalomhoz sok szálon kötődő alkotók munkássága nagyobb nemzetközi figyelemre számíthat. A jelöltek teljes listáját pedig olyan nemzetközi válogatásként ajánlják, amely útmutatóként szolgál a kortárs nemzetközi gyermekirodalom kincsestárában, és mindenkit biztat a jelöltek munkásságának megismerésére, közvetítésére.

Magyarországról az IBBY (International Board of Books for Young Readers) nemzetközi gyermekirodalmi szervezet magyar szekciója, a HUBBY – Magyar Gyermekkönyv fórum is jelölhet a rangos listára. Jelöltjeik idén is Lackfi János író, költő és a budapesti Mesemúzeum.