Orbanéknak az ortodox egyházzal kötött húsvéti tilalomlazító egyezménye, amely az államfő indulatos közbelépésének következtében (szerencsére) immár a múlté, olyan lappangó feszültségekre enged következtetni a két politikus között, amely szertefoszlatja az ugyanazon pártból vétetett kormányfő-államelnök idillbe vetett hitet.
Orban és Iohannis között a viszony tulajdonképpen soha sem volt felhőtlen, derül ki a krónikákból, ezt nyílván mindketten erélyesen cáfoltak. (Már csak ezért is gyanút kellett fogni…) Egyes vélekedések szerint a régóta létező szembenállás az előrehozott választások körüli huzavona során éleződött ki. Orban féltette miniszterelnöki pozícióját, Iohannisnak azonban ez nem volt szempont, egy újabb technokrata kormány kinevezését se zárta ki célja elérésére. A liberálisok hallani sem akartak ilyesmiről, ugyanis nem szívesen emlékeznek vissza a „szakértő” Dacian Cioloșra, akit szintén Iohannis nevezett ki 2015-ben, és aki nemhogy segítette volna a PNL-t, hanem szembefordult a párttal. Elemzők szerint Orbanék szintén Iohannis számlájára írják, hogy Alina Gorghiut tette meg társelnöknek a liberálisok és a demokrata-liberálisok összeborulásból származó PNL élére, ez az időszak a párt mélyrepülését jelentette, lásd a 2016-os gyenge választási eredményeket. Az Orban-kormány lemondatása-visszaállítása körüli hercehurcát, amely politikatörténeti kuriózumként vonul majd be a tankönyvekbe, most szintén Iohannis erőltette, és nem sült el valami jól, mérgelődnek a liberálisok.
„Folyamatos az egyeztetés a kormány és az elnök között minden témában”, nyugtatta a közvéleményt nem is olyan rég Orban. A „folyamatos konzultáció” úgy tűnik, vagy nem működött ezekben a viharos időkben – nehogy már minden döntésért a magasságos Cotroceni palotába kelljen futni láttamozásért, gondolhatják liberálisok -, vagy Iohannis sejtett-tudott arról, milyen kompromisszumokra bólintott rá a kormány, hogy választási évben ne orroljon meg rájuk az ortodox egyház. Bárhogy is volt, jelzésértéke van annak, hogy az elnöki fejmosás nem zárt ajtók mögött, hanem a nyilvánosság előtt történt. Főműsoridőben.
Végveszély idején, mint most, nincs idő finomkodásra. A határozott fellépést pedig nem hogy elnézik, hanem díjazzák, megtapsolják. A kormány melléfogása jó alkalmat jelentett Iohannis számára egy kis büntetlen erőfitogtatásra. Ha ugyanis sáros, hiszen tudott a dologról, akkor arról kellett elterelni a figyelmet, ha pedig nem, akkor meg annak látszatát kell elhessegetni, hogy ő, Románia elnöke fontos döntésekben akár meg is kerülhető…
