Nyolcaddöntős vízválasztó előtt a Manchester City

Nyolcaddöntős vízválasztó előtt a Manchester City
A Manchester City javítana gyenge nyolcaddöntős mérlegén a labdarúgó Bajnokok Ligájában, s az FC Bázel ideális ellenfélnek ígérkezik az angol bajnoki listavezető számára.

A jelenlegi lebonyolítási rendszerben a Manchester City korábbi négy BL-nyolcaddöntős párharca közül hármat elveszített – kettőt az FC Barcelonával, egyet az AS Monacóval szemben –, aktuális riválisa pedig mindkétszer kiesett. A Bázelt 2015-ben a Porto 5–1-es, 2012-ben a Bayern München 7–1-es összesítéssel búcsúztatta. De Josep Guardiola együttese nem csak emiatt a párharc toronymagas esélyese.

A City tizenhat ponttal vezeti az angol bajnokságot, s végre már a BL-ben is szeretne maradandót alkotni, erre ugyanis évek óta hiába vágyik. Egyelőre a két évvel ezelőtti elődöntős szereplés jelenti a klub számára a csúcspontot. A Manchester City főpróbája mindenesetre parádésra sikerült, a második félidőben négy gólt szerzett Sergio Agüero vezérletével szombaton 5–1-re győzött a Leicester City ellen. Mindezt úgy, hogy a kulcsemberek közül Leroy Sané és David Silva is sérült.

Az erőviszonyok ismeretében lényegesen kiegyenlítettebbnek ígérkezik a Torinói Juventus–Tottenham Hotspur párharc. A tavaly döntős házigazda számára hátrányt jelenthet, hogy Juan Cuadrado és Paulo Dybala sérült, illetve rajtuk kívül mások sincsenek százszázalékos állapotban. Ezzel együtt a torinói együttes formáját aligha – legfeljebb a játékát – érheti kritika az utóbbi hetekben, november 19-e óta ugyanis nem szenvedett vereséget. Massimiliano Allegri csapata azóta 16 összecsapáson mindössze egyetlen gólt kapott (!) és 14 győzelmet aratott. Csak a Milánói Internazionaléval, illetve a BL-ben a Barcelonával játszott gól nélküli döntetlent.

A formával a Tottenhamnek sincs gondja, amely a Premier League legutóbbi három fordulójában rangadókat vívott: a Manchester United (2–0) és az Arsenal (1–0) ellen otthon győzött, az FC Liverpool vendégeként döntetlent (2–2) ért el. Harry Kane személyében pedig olyan gólerős támadót tud a soraiban – 33 tétmeccsen 32 gólt szerzett a szezonban –, aki rendkívül kellemetlen pillanatokat szerezhet a torinói védelemnek.

A kiesés szakaszban az olaszok rutinja sokkal jelentősebb: 2003 óta öt megnyert és három elbukott párharc. Az angolok ebben az időszakban csak egyszer voltak nyolcaddöntősök a BL-ben. Igaz, akkor továbbjutottak, méghozzá olasz riválissal (AC Milan) szemben. A Juventus egyik elbukott párharcában viszont angol csapatra (Chelsea) emlékezhetnek Torinóban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések (a találkozók 21.45 órakor kezdődnek): • FC Bázel (svájci)–Manchester City (angol)  – élőben közvetíti a Telekom Sport2 • Torinói Juventus (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) – Pro tv, Telekom Sport1 és Telekom Sport5.

Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, 1. mérkőzés (19 órakor): • Crvena  Zvezda Belgrád (szerb)–CSZKA Moszkva (orosz) – Telekom Sport1.