Nyílt verseny várható minden idők „legmagasabb” Tourján

Az elmúlt évek legnyíltabb küzdelme várható a végső győzelemért a szombaton Brüsszelből rajtoló 106. Tour de France országúti kerékpáros körversenyen.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy sérülése miatt nem lesz ott a Touron a négyszeres bajnok Chris Froome, aki a Critérium du Dauphiné alatt, edzés közben esett óriásit: eltört a combcsontja, a könyöke és a bordája, így a 34 éves brit klasszis számára véget ért a szezon. Szintén kihagyja a viadalt a 2017-es Giro d’Italián győztes holland Tom Dumoulin, aki az olasz körön bukott, térdsérülése miatt feladta a versenyt, s nem tudott ismét formába lendülni a Tourig.

Távollétükben többesélyes verseny várható. A mezőnyben annak ellenére ott lesz a címvédő brit Geraint Thomas, hogy két és fél hete a svájci körversenyen ő is esett. Csapata, az Ineos (korábban Sky) emiatt a 22 éves kolumbiai Egan Bernal személyében egy másik kapitányt is nevezett, aki megnyerte a svájci viadalt, az év elején pedig a Párizs–Nizzát is. A hétszeres Grand Tour-győztes, immár csapattulajdonos spanyol Alberto Contador úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy fiatal kora ellenére már most stabil és jó versenyző, esetleges tapasztalatbeli hiányosságait pedig ellensúlyozni tudja az Ineos rutinos és erős kerete. Mindenesetre Bernal történelmi diadalt arathat, mivel a 2. világháború óta ő lenne a legfiatalabb győztes.

A címvédő együttesnek egyik komoly kihívója a Movistar, amelyben a két kapitány, a kolumbiai Nairo Quintana és a spanyol Mikel Landa mellett ott lesz utóbbi honfitársa, a világbajnok Alejandro Valverde is. A Tour-siker mindhármuk pályafutásából hiányzik: a 39 esztendős Valverde egy Vuelta a Espanát nyert (2009), tíz évvel fiatalabb társai közül pedig Quintana egy-egy Girón (2014) és Vueltán (2016) végzett az élen. Landa pályafutása legjobb eredménye a 2015-ös Girón elért harmadik hely.

Ugyancsak esélyes a végső sikerre Adam Yates: a Mitchelton-Scottban tekerő brit három évvel ezelőtt negyedik volt a Touron, ezen szeretne javítani most.

A 2014-es győztes Vincenzo Nibali is sokat tehet azért, hogy izgalmas legyen a verseny: az olasz kerekes a májusi Giro d’Italia második helye után még azt nyilatkozta, szakaszokat nyerni és a legjobb hegyi versenyzőnek járó pöttyös trikót megszerezni érkezik a Tour de France-ra, ám Froome és Dumoulin kiválása után az összetettért is harcba szállhat a 34 éves „Messinai Cápa”.

A fogadóirodáknál a legnagyobb esélyt az Ineos valamelyik kerekesének sikerére látják: az első két helyen Bernal és Thomas található. A negyedik helyen Adam Yates, az ötödiken Quintana áll a listák alapján, míg a harmadik legalacsonyabb odds Jakob Fuglsangé. Az Asztana dán kerékpárosa kiváló tavaszt tudhat maga mögött, megnyerte az andalúziai körversenyt, a Dauphinét és a belga Liége–Bastogne–Liége-t is, ám Grand Tour-versenyen eddig nem volt dobogó közelében.

A hazai szurkolók két francia versenyző jó teljesítményében bízhatnak: Thibaut Pinot 2014-ben volt harmadik a Touron, míg Romain Bardet 2016-ban második, egy évvel később harmadik helyen zárta a francia kört. A tavalyi legjobb hegyimenő, Julian Alaphilippe várhatóan ezúttal is a pöttyös trikóért lesz harcban.

A sprinterek pontversenyének favoritja a hatszoros győztes szlovák Peter Sagan, aki ha megszerzi hetedik zöld trikóját, maga mögé utasítja a kategóriában ugyancsak hatszor diadalmaskodó német Erik Zabelt az örökrangsor élén. A dolgát a holland Dylan Groenewegen, a sikertelen Girót maga mögött tudó olasz Elia Viviani, valamint két ausztrál, Michael Matthews és az olasz körversenyt két szakaszsikerrel záró Caleb Ewan nehezítheti meg.

A Tour de France idén Brüsszelből indul, és a harmadik szakasz során érkezik meg Franciaországba. Egy-egy egyéni és csapat időfutam került a 21 etap közé.

Christian Prudhomme versenyigazgató a „legmagasabb Tournak” nevezte az ideit: harminc kategorizált emelkedő és öt hegyi befutó vár a mezőnyre, közte három 2000 méter fölötti cél.

Az idei Tour és a királyetap – a 19. szakasz – legmagasabb pontja a 2770 méter magas Col d’Iseran lesz. Az összetett ezen és a 20., utolsó előtti szakaszon dőlhet el, amely 33 kilométeres hegymenet végén a 2365 méteres Val Thorens-on ér véget.

A Tour de France idén ünnepli a sárga trikó bevezetésének századik évfordulóját, így szakaszról szakaszra egyedi díszítésű mezt ölthet magára az összetett éllovasa. Ezeken a viadal történetének híres hegyei, a Tourhoz kapcsolódó épületek vagy éppen a francia körverseny legendás bajnokai jelennek meg: a brüsszeli első szakasz győztese másnap az Atomium képével díszített mezt viselhet.

A július 28-i párizsi befutó után a 2019-es Tour de France győztese a Diadalívet ábrázoló sárga trikót vesz majd át.

Az idei francia körversenyen 22 csapat 176 versenyzője áll rajthoz, hogy teljesítse a 3460 kilométeres össztávot.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport
Simon Yates szökésből nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 12. szakaszát. A francia Julian Alaphilippe megőrizte az összetettben élen állónak járó sárga trikót.
Sport
Daryl Impey sikeres szökés végén nyerte a 106. Tour de France országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát vasárnap, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.
Sport