Nyílt levél Gergely Balázsnak

a kezdeményezésért és a sikeres mozgósításért, amellyel ötven civil szervezet állásfoglalását közzétette a magyar nyelvű képzőművészeti oktatás megvalósításáért.

Alapító tagja és hosszú éveken keresztül tisztségviselője vagyok/voltam a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének. Számos sérelem érte az évek során iskoláinkat és általában a magyar nyelvű oktatást (bonyodalmak tulajdonunk visszaszolgáltatását illetően, iskoláink igazgatóinak önkényes leváltása, a névtábla harc stb.). Úgy érzem az a tény, hogy kiállásaimért megbüntettek, (utolsó tanítási évemben kitiltottak a Brassai épületéből, áthelyeztek a Báthoryba és megtiltották, hogy az unitárius líceumban tanítsak) feljogosít arra, hogy véleményt mondjak.

Első alkalom, hogy ekkora összefogással találkozhatunk, s mindezt egy osztályért, amelyet „közép-erdélyi bástyának” nevezel.

Gondolataim a kezdeményezésről: vállalod a „kezdeményezést”, miközben hetek óta olvassuk Székely Géza naplóját és tanúi vagyunk személyes ambíciói érdekében minden követ megmozgató tevékenységének.

Hónapokkal ezelőtt a Farkas utcai templom szószékéből hangzott el a minisztériumhoz küldendő levél szövege, benne magyar tanfelügyelőink elmarasztalása, hogy létszámhiány miatt nem képesek engedélyeztetni az osztály indítását, azzal a felhívással, hogy a kedves hívek írják alá. Nagy probléma megfelelő személyt találni a főtanfelügyelő-helyettesi tisztségre. Nyílt levél Gergely Balázsnak Volna önjelölt, de nekünk nem tájbasimulóra van szükségünk.

Tanfelügyelőink áldozatot hoznak azzal, hogy vállalják a nem könnyű munkát. Nem érdemelték ezt és szerintem a templom szószéke nem erre való. Aztán az is kiderült a Vörös Alpár igazgatóval folytatott beszélgetés során, hogy más szöveget küldenek a minisztériumba. Tették ezt annak ellenére, hogy birtokában voltak az ígéretnek, hogy ősszel, ha meg lesz a létszám, indul az osztály. Attól a pillanattól kezdve, hogy a problémával a minisztériumhoz fordultak, a döntés kompetenciáját is áthárították. Jogtalan minden támadás a tanfelügyelőség ellen.

Székely Gézának inkább önvizsgálatot kellene tanúsítania, s azon kellett volna elgondolkoznia, miért nem sikerült a 16 év alatt olyan vonzerőt kialakítania, hogy a létszám bizonytalansága ne okozzon évente problémát, esetleg túljelentkezéssel küzdjenek.

Sajnálom, hogy te is áldozatául estél ennek a cirkusznak, amelyet Székely Géza generált.

Gondolataim az aláírásokat illetően: nem adom a nevem az aláíráshoz, de tudom, hogy nem is volt arra idő, hogy a civil szervezetek vezetői konzultáljanak bár vezetőségük tagjaival. Így állhat elő az az abszurd helyzet, hogy Tárkányi Erika aláír, miközben az RMPSZ megyei választmányának alelnöke, Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes, akit nincs lehetősége értesíteni, nem.

Talán saját nevükben jobb lett volna aláírásukkal támogatni a kezdeményezést. Annál is inkább, mert ekkora hatalmi felvonulással szemben elemi elvárás lenne a szöveghez mellé- kelni egy átfogó koncepciót az említett közép-erdélyi bástya létrehozására, amely valós lehetőséget biztosítana széles körű képzőművészeti szakoktatásra. Sőt ajánlásokat is mellékelhettek volna mind az anyagi, mind az erkölcsi támogatást illetően. Jelenleg az Apáczaiban működő osztály bentlakás hiányában csak kolozsvári gyerekek számára hozzáférhető.

Végül szomorú, hogy egy osztály és két magyar iskola érdekei ütköznek.

A tanfelügyelőségre hárították az előzetes megbeszélésre meghívottak a döntés jogát. Most azzal szembesülünk, hogy a Brassai és a Ghibu léte forog kockán. Az Apáczai által beperelt tanfelügyelőség meghagyta annak mindhárom 9. osztályát. Ezt eredményként könyvelheti el a kezdeményezés.

Miközben VAN/VOLNA MEGOLDÁS! Csak ez az ötven civil szervezet gondolta volna végig, hogy a megye milyen fantasztikus lehetőséget kínál a magyar művészeti oktatás kellő színvonalú biztosítására és kezdené el építeni ennek KÖZÉPERDÉLYI BÁSTYÁJÁT!

Javaslat: Szamosújváron az újonnan felavatott, minden feltételt kielégítő magyar iskola, mely bentlakással rendelkezik, tehát fogadni tudja a Közép-Erdély megyéiből származó tehetséges gyermekeket, Válaszúttal közösen. Így nem csak rajz, hanem valós képzőművészeti tevékenységre is lehetőség adódik a nemrég avatott műhelyekben.

Kedves Balázs, remélem, tovább gondolod kezdeményezésed.

Szőcs Judit