Nyílt levél Csoma Botondnak, az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltjének

Nyílt levél Csoma Botondnak, az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltjének
Először is hadd jegyezzem meg: örvendetes, hogy idén a kolozsvári polgármester-választáson egy kolozsvári születésű jelöltre is lehet szavazni. Olvasva a programodat, néhány észrevétel és javaslat fogalmazódott meg bennem, melyeket azért tartok fontosnak elmondani, mert megígérted, hogy amennyiben nem leszel polgármester, akkor az RMDSZ városi frakció fogja megvalósítani.

Városprogram

Az aktuális kampányprogram elnevezése „Kolozsvár nekünk, magyaroknak is jár!”. Javasolnék egy „Kolozsvár nekünk, kolozsváriaknak is jár!” című és tartalmú program elkészítését is.

Élhető város vagy fuldokló város?

Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a mai Kolozsvár egyre kevésbé élhető. Egy végtelenül telített, állandóan nyüzsgő, rendkívül forgalmas, szmogtól fuldokló városban éljük a hétköznapokat. Ennek az egyik oka éppen a helyi adminisztráció gigantikus terveiben keresendő, mely metropoliszként látja Kolozsvár jövőjét, ugyanakkor a hiányzó infrastruktúra is szerepet játszik ebben, és az, hogy harminc éve a legtöbbször kaotikusan, olykor pedig törvénytelenül is zajlanak az építkezések. A városfejlesztésben sok esetben nem a minőség, hanem a mennyiség számít. Még több beruházás, még több ember, még több kaotikus építkezés – és a bűvös kör nem áll meg.

Az önkormányzati alkalmazottak és a bürokrácia

Kezdeném a helyi rendőrséggel, amelyet a kolozsváriak gyakran a polgármester magánhadseregeként emlegetnek. Eredetileg a fizetős parkolókban lévő gépkocsik ellenőrzése volt a feladatuk, ma már viszont mindennel foglalkoznak. Forgalmat irányítanak, büntetnek, közlekedési szakértők, sőt „pszichológusok” lettek. Ez egy felduzzasztott különítmény, bárkit alkalmaznak mennyiségi, és nem minőségi alapon, ebből kifolyólag egyesekből hiányzik az úgynevezett otthon töltött hét év. Külön említésre méltó a helyi földosztó bizottság alkalmazottainak munkája és viselkedése. Csak azért kellett bírósági úton pert indítani az egyik alkalmazottal szemben, hogy végezze a feladatát. Megteheti, hogy magasról tesz az hozzá forduló lakosra, mert nincs szankció, még a bíróság által megítélt perköltséget is az adófizetők pénzéből fizeti ki az önkormányzat. A helyi közigazgatásban dolgozó hivatalnokok az írásos panaszra megoldást nem mindig találnak, bizonyos esetekben még válaszra sem méltatnak.

Sportpályák

Itt elsősorban a fellegvári CMC sporttelepről szeretnék írni, de többször is hallottam, hogy a város más részeiben is van hasonló eset. A fellegvári sporttelepet a sportklubok fociedzésekre és a hivatalos mérkőzések lejátszására használták. A privatizáció után magánkézbe került, így a felhasználása is megváltozott. Manapság focizni és teniszezni jönnek, akik bérlik a tulajdonostól a pályákat. A sporttelepen beruházás nem történt, parkoló nem létezik, ezért a sportolni érkezők az utcában parkolnak, megnehezítve az ott lakók közlekedését és nyugalmát. Tavaly az út mellett, alig pár méterre a házaktól, egy padel pályát építettek. Ez a sport a tenisz és a squash egyvelege, melynek keretében a teniszlabda egy üvegfalról pattan vissza. Az ott élők kénytelenek egész nap az ordibálást, káromkodást és a plexifal igen kellemetlen zaját hallgatni, ráadásul szombat és vasárnap is.

Ezek a sportpályák ma már nem tartják be azokat a követelményeket (parkoló, zajszint), amelyeket egy új sportpálya létesítésénél egy civilizált városban elvárnának, és az illetékes hatóságok szerint ez így rendben van, hiszen annak idején, amikor épült, megfelelt a követelményeknek.

Újra kellene vizsgálni ezek működési engedélyét, eszközöljenek beruházásokat a zajszint csökkentésére, parkoló létrehozására, és egyéb munkálatokra. Azoknál a sportlétesítményeknél, ahol a sportpálya és lakóházak között nincs meg minimálisan 100 m távolság, tiltsák be a hétvégi működést, hogy az ott lakók legalább hétvégén tudjanak pihenni.

Zöld övezet kialakítása

Ösztönözni kellene a zöld övezetek kialakítását magánterületeken, például azzal, hogy akik a saját telkükön egy minimálisan megszabott zöld övezetet hoznak létre, arányosan mentesüljenek a telekadó kifizetésétől. A megyei tanács hatáskörébe tartozó vízgazdálkodási hivatal már évek óta kiszámlázza az esővíz csatornázási díját, amelynek a kiszámítása elég törvénybe ütköző és diszkriminatív. Ideje lenne eltörölni ezt a díjat, vagy ebből az összegből finanszírozni a fentebb említett zöld övezetek öntözését.

Sok sikert kívánok neked és az önkormányzati jelölteknek!

Tisztelettel,

Csigi Levente

kolozsvári lakos