Nyári óvoda indul – várják a jelentkezőket

Nyári óvoda indul – várják a jelentkezőket
Nyári óvodát indít az Argumentum ad Populum Egyesület a Kolozs megyei RMDSZ Nőszervezettel és az "Én is szeretnék játszani!" közösségi projekttel együttműködve. Erről Fekete Emőke főszervező, az alapítvány és a Nőszervezet Kolozs megyei elnöke tájékoztatta a sajtót, az eseményen jelen volt Muszka-Pál Anna óvónő, koordinátor és Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke is.

Fekete Emőke elmondta, a munkájukkal nyáron is elfoglalt szülőket szeretnék segíteni a nyári óvodai programmal, amelynek keretében hét helyszínen, 19 csoportban 17 szakképzett óvónő foglalkozik majd a gyerekekkel reggel 8-tól délután 5-ig. Eddig 340 óvodást írattak be, a betöltetlen helyekről a szülők az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházában (Magyar/December 21. utca 47. szám alatt) érdeklődhetnek hétköznap délelőtt. 

Betöltetlen helyek vannak még a Monostor-negyedben (a Grigore Alexandrescu utcai Méhecske és a Csodálatos berek óvodákban), illetve a Györgyfalvi negyedben (Gyermekvilág, Kis Herceg óvodák.) A központi Hófehérke óvodában a helyek már beteltek. Megtudtuk: szintén lehet még jelentkezni a Hídelvei Református Egyházközség tanácstermében ugyanebben az időszakban tartandó nyári óvodába is.

Muszka-Pál Anna óvónő arról beszélt: régóta dédelgette a nyári óvoda gondolatát, amelynek megvalósítására most végre sor kerülhet. A foglalkozások során nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekek minél többet legyenek a szabadban, sokat fognak barkácsolni, népi játékokat tanulni, kísérletezni. A szülőknek csak a gyerekek étkeztetését (napi 9 lejt) kell állniuk, és jelképes összeget fizetni a fogyóeszközökre minden héten. 

Elhangzott: a Nyári óvoda program kiegészítéseképpen egy hetes erdei óvoda táborra kerül sor Györgyfalván augusztus első hetében, és ugyancsak egy hetes gyerektábor lesz Magyarlónán is. Ez utóbbiról Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke beszélt. Elmondta: a tavaly ugyancsak Magyarlónán tartott nyári játszóház sikerén felbuzdulva idén ugyanott gyermektábort szerveznek július 3-7 között, érdekes programokra, tartalmas időtöltésre számíthatnak ezúttal is a résztvevők. A jelentkezés már lezárult: a létszám hetvenre kerekedett, közülük 10 akadályozottsággal élő vagy nagycsaládból származó gyermek, akiket az „Én is szeretnék játszani” közösségi projekttel együttműködve vontak be a programba. Főként a fogyatékkal élő gyerekek számára fontos, hogy eljussanak ilyen táborokba, hangoztatta Deme Ilona.