Nyári óvoda a Gyermekvilág óvodában

Nyári óvoda a Gyermekvilág óvodában

Vakáció van. Elcsendesedtek az utcák. Nesztelen, hűvös nyári reggelen csak a Méhes utcai Gyermekvilág óvodából hallatszó gyermekkacagás zaja töri meg a csendet. Első vakáció, amikor a gyerekeknek lehetőségük van a Nyári óvoda program keretében játékra, mókára, vidámságra. A program 19 csoportban zajlik Kolozsvár-szerte, 7 helyszínen, 17 óvónő bevonásával.

A Gyermekvilág óvoda magyar tagozatának óvónői nagy lelkesedéssel készültek a vidám gyermeksereg fogadására, július 17-e és augusztus 11-e között. Ebben az időszakban a gyerekek a nyár kimeríthetetlen témájával ismerkedtek meg, mivel úgy gondoltuk, hogy az óvodásoknak kevesebb ismereteik vannak ezzel a témával kapcsolatosan. A nyárról kevesebbet beszélgettünk a tanév folyamán, ezért ez jó alkalom arra, hogy megismerjék a nyári gyümölcsöket és beszélgessünk a nyaralási lehetőségekről. Foglalkozásainkon négy témakört érintettünk: a nyári gyümölcsöket, a nyaralást a nagyinál, a tengeren és a hegyekben.

Első héten a gyerekek a nyári gyümölcsökkel ismerkedtek és az óvoda udvarán álló almafát figyelték meg. Gyümölcsöket kóstolgattak, pecsételtek, barkácsoltak. Ezt követte a nagyihoz vezető út felderítése, a közlekedési járművek elkészítése, és az udvaron szaladgáló állatok megfigyelése. Nagy élmény volt a gyerekek számára az eperhab nagyi módra való elkészítése.

Érdekes témának bizonyult a tengeren való nyaralás is, amikor a gyerekek, a szülők segítségével, tengerpartot varázsoltak az óvoda udvarára. Sokat játszottunk a szabadban, versenyeztünk, meséltünk, beszélgettünk, barkácsoltunk, festettünk, énekeltünk, természetes anyagokat gyűjtöttünk, de ugyanakkor nem feledkeztünk meg a román nyelv oktatásáról sem.

Tevékenységeink közül nem maradhatott ki a hegyek csodálatos világa sem, amikor a gyerekek átélhetik a sátorozás örömeit és megismerkedhetnek a természet szépségeivel.

Ezekért a tartalmas és élménydús pillanatokért köszönet Fekete Emőkének, a Nyári óvoda főszervezőjének, Livia Pojar óvodaigazgatónak, a szülőknek és a vidám gyerekeknek. Reméljük, jövő nyáron ismét találkozunk, és újabb tapasztalatokkal gazdagodunk. További kellemes vakációt!

Nagy Aliz, óvónő