Nőnek a parkolási díjak a kolozsvári reptéren

Nőnek a parkolási díjak a kolozsvári reptéren
Kényszerhelyzetbe került csütörtökön a Kolozs Megyei Tanács, mivel jóvá kellett hagynia a kolozsvári nemzetközi reptéri parkolót üzemeltető a Goto Parking cég parkolási díjainak növelését.

A cég már régóta próbálkozik a tarifanöveléssel, de a megyei tanács már többször elutasította a kért növelés jóváhagyását. Időközben a magáncég emiatt beperelte a megyei tanácsot, és megnyerte a pert a Kolozs Megyei Ítélőtáblánál. Ezért csütörtökön a megyei tanácsosoknak kénytelen-kelletlen jóvá kellett hagyniuk a cég által szabott árakat. Közel egy órás vita után a határozat alig szerezte meg a jóváhagyáshoz szükséges 25 szavazatot.

A parkolót üzemeltető cég azzal indokolta az díjszabás-növelést, hogy azokat 2020 novemberétől nem növelték, és az eltelt időben a cég költségei csak növekedtek. „Nincs rendben az, hogy a megyei tanács tulajdonát képező területen kialakított parkoló áraiba ne szólhassunk bele. Most a bírósági határozat kényszerít az árak emelésének jóváhagyására. De akár a szerződés felbontására is sor kerülhet, mert nem tartom tarthatónak, hogy egy magáncég kényszerítse a megyei tanácsot újabb és újabb árak elfogadására – fogalmazott a határozattervezet kapcsán Alin Tise megyei tanácselnök.

Felmerült az is, hogy a repülőtér nyugati részén a megyei tanács vagy a repülőtér másik parkolót hozzon létre, és akkor az annál alkalmazott tarifák által a megyei tanács összehasonlítási alappal. A tanácselnök kifejtette: pár évvel ezelőtt azért hagyták jóvá, hogy ez a magáncég üzemeltesse a parkolót, mivel pénzre volt szükség a reptér bővítésére. Tise szerint kérdéses, hogy a magáncég elvégezte-e azt a több milliós befektetést, amelyet annak idején felvállalt. A tanácselnök most is a reptér vezetőségét hibáztatja, mert a magáncéggel a reptér és nem a megyei tanács kötötte meg ezt a sok problémát generáló szerződést. Laura Elena Chiorean megyei tanácsos arra hívta fel a tanácsosok figyelmét: máskor figyeljenek jobban oda, milyen koncesszionálási szerződést írnak alá magáncégekkel.

A cég által igényelt új díjszabások a következők: az első öt perc ingyenes, 5-10 percért egy lejt, 10-30 percért  8 lejt (eddig 6 lej volt), 30-60 percért 11 lejt (eddig 9 lej volt),  60-120 percért  23 lejt (eddig 18 lej volt), 120-300 percért  42 lejt (eddig 33 lej volt), 300 perctől 24 óráig 72 lejt (eddig 57 lej volt), 1-2 napért 152 lejt (eddig 121 lej volt), 2-7 napért 265 lejt (eddig 210 lej volt),  7-8 napért 336 lejt (eddig 276 lej volt), 8-15 napért 513 lejt (eddig 407 lej volt) kell ezután fizetni.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Ellenzéki felvetésre Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke információkat tett közzé arról a beruházásról, amely a kolozsvári nemzetközi repülőtér új parkolójának és szállodájának a megépítésére vonatkozik.
Közhír