Női sorsok egykor és ma
Vissza

Női sorsok egykor és ma

Gyakran eszembe jutnak azok a nők, akik önhibájukon kívül, csak azért, mert egyik vagy másik nemzethez tartoztak, embertelen és borzalmas szenvedéseken mentek keresztül a történelem valamelyik időszakában. Különösen most, a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmával nemhogy ildomos, hanem egyenesen kötelességünk feleleveníteni az ő emléküket. Tekintettel arra, hogy az 1918-as események centenáriuma évében vagyunk, egy perc erejéig gondoljunk mindenekelőtt azokra a nőkre, akik például az elmúlt száz évnek, különösen az első és a második világháborúnak, s ezzel együtt a két gyilkos rendszer: a nácizmus és kommunizmus szörnyűségeinek estek áldozatául.

Bár a történetírásban erről kevesebb szó esik, azért nem árt tudni, hogy a férfiak mellett a történelem viharainak rengeteg nő, fiatal lány, asszony és édesanya, sőt: gyermek vált szenvedő alanyává, akik ugyan nem a frontvonalban küzdöttek, de így vagy úgy, mégis alaposan kivették részüket az eseményekből. Ők azok a többnyire ismeretlen hősök, akiknek a neve mellé nem jegyeztek fel különösebb hőstetteket, de akarva-akaratlanul mindvégig ott voltak a történések sűrűjében, s tették, amit tenni lehetett: a harcterekre vezényelt apák, férjek és fívérek helyett szántottak-vetettek, vezették a gazdaságot, vigyázták a családot, nevelték a gyermekeket, őrizték a fészek, az otthon melegét, önkéntesekként sebesülteket ápoltak, foglyokat segélyeztek, a távollevőkért aggódtak, imádkoztak. Vagy ami ennél is kegyetlenebb volt: az át- és bevonuló éppen győztes hadak kénye-kedvének kiszolgálgatva, teljesen védtelen áldozatokká váltak.

Gondoljunk csak azokra a szegény nőkre, akiket családostól kiszakítottak otthonukból és a náci lágerekbe deportáltak, ahol a megaláztatás, a fizikai bántalmazás és a kegyetlenség minden lehetséges formájának alávetették őket, a kisgyermekes és terhes anyák pedig még inkább ki voltak szolgáltatva fogvatartóiknak, számukra a rabság a biztos halált jelentette. És hát szólnunk kell azokról a fiatal lányokról és asszonyokról, akiknek tehetetlenül el kellett szenvedniük a megszálló katonák sorozatos nemi erőszakoskodásait, amelyek ellen sokan úgy próbáltak védekezni, hogy idős asszonyoknak álcázták magukat. A Kolozsváron született Polcz Alaine pszichológus, író Asszony a fronton című önéletírása és Sára Sándor Magyar nők a Gulágon című filmje cseppet sem cifrázott, de megrázó képet ad a történtekről, s az itt emlékezők csak néhány a sok-sokezer megbecstelenített lányból-asszonyból. És hadd emlékezzünk azokra a nőkre, akiket tízezrével hurcoltak a szovjet Gulág-Gupvi kényszermunkatáborokba, ahol mínusz negyven fokos fagyban embertelen körülmények között dolgoztatták őket szénbányákban, útépítésnél, fakitermelésnél és egyéb hasonló nehéz munkák elvégzésére fogták be őket. De nem mehetünk el az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc női hősei mellett sem, akik bátran fegyvert fogtak és szembe mentek a szovjet tankokkal és felemelt fejjel vállalták a meghurcoltatásukat, a börtönéveket, illetve néztek szembe hóhéraikkal, mint például az ártatlanul kivégzett fiatal orvostanhallgató lány, Tóth Ilona.

Fel lehet-e egyáltalán dolgozni mindazt a sok embertelenséget, szörnyűséget és megaláztatást, amelyet ezek a lányok-asszonyok átéltek a történelemnek ezen sötét időszakában? És azt a borzalmas érzést, hogy elszakították őket családjuktól, gyermeküktől, férjüktől, apjuktól-anyjuktól, akiket nagyon sokan közülük soha többé nem láttak viszont, mivel ott pusztultak el a lágerek, a börtönök gyilkos világában? Bocsánatot, elnézést kért-e valaha ezektől a nőktől valaki a felelősök közül, megkövették-e őket mindazért a szenvedésért, amelyet ártatlanul el kellett viselniük?

Mit szóljunk mi, a huszonegyedik századi nők, lányok, asszonyok a sorsunkhoz? Mindezek után egyáltalán van-e erkölcsi alapunk elégedetlenségre, panaszkodásra, siránkozásra? Természetesen minden időnek megvannak a maga nehézségei, sajátos gondjai és problémái, amelyek akkor és ott fontosak. Minden helyzet más és más, különbözőek az adott történelmi korral járó feladatok és kihívások, amelyekkel az emberiség szembesül. Manapság sem egyszerű sok nőnek eleget tenni a különféle kötelezettségeknek: a munkahelyi, az otthoni és az anyai teendők elvégzésének összehangolása nem kevés őrlődéssel jár. Vagy folyamatosan szembesülni azzal a dilemmával, hogy családalapítás vagy karrierépítés mellé tegye le végül a garast, és hát a sort tovább folytathatnánk a nőket ért bántalmazásokkal, a velük szemben alkalmazott diszkrimináció különböző megnyilvánulásaival stb. Éppen ezért, mivel sokszor és sokan úgy érezzük, hogy nem könnyű a helytállás, érdemes kicsit visszapillantunk a múltba, és erőt merítenünk néhai asszonytársaink sorsából, példájából, kitartásából. És főleg hitéből, hogy igenis, soha nem szabad elveszíteni a reményt: az ő szenvedésük történetét látva és átérezve talán nekünk is könnyebb lesz elviselni az adódó nehézségeket.

(Borítókép: id. Berkó Pál)

 

EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A nacionalista nézeteiről ismert Mircea ...
Az alkotmánymódosítás megszavazására ...
Kemény Zsigmond nevét vette fel a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ