Női BL: Fölényes sikerrel döntős a címvédő Győr

Női BL: Fölényes sikerrel döntős a címvédő Győr
A címvédő Győr 31–22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati elődöntőjében, a Papp László Budapest Sportarénában rendezett négyes döntő első játéknapján.

A két csapat hetedszer találkozott egymással, az ETO egy vereség mellett hatodszor győzött.

Ez volt a győriek 12. elődöntője a legrangosabb európai kupasorozatban. Eddig négy alkalommal a legjobb négy között búcsúztak, háromszor ezüst-, négyszer (2013, 2014, 2017, 2018) pedig aranyérmet nyertek.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a Győr (4–1), és bár a folytatásban a norvégok kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok kapusa, Katrine Lunde egyre több lövést hárított, a győri kapuban az ugyancsak világ- és Európa-bajnok francia Amandine Leynaud is remekül teljesített.

A gyorsan és pontosan játszó ETO előnye állandósult, ezért a Vipers edzője, Ole Gustav Gjekstad öt perc alatt kétszer is időt kért, ám Eduarda Amorim és Cornelia Nycke Groot vezérletével továbbra is magabiztosan és látványosan kézilabdázott a Győr. Előbbi, a brazil balátlövő védekezésben és támadásban is rendkívül hatékonynak bizonyult, az idény végén távozó holland irányító pedig kiválóan szervezte csapata játékát.

Danyi Gábor vezetőedző húsz perc után több cserejátékosát is pályára küldte, közülük a tavalyi BL-döntő hőse, Kiss Éva büntetővédéssel mutatkozott be. A csapatkapitány Görbicz Anita hétméteresével a 25. percben már tíz góllal vezetett a címvédő (15–5), és ennyi volt a különbség a szünetben is.

A második félidőben jobban és felszabadultabban játszott a Vipers, egy 6–1-es sorozattal némileg felzárkózott, ezért Danyi Gábor a 43. percben időt kért. Csapatának norvég beállója, Kari Brattset továbbra is remekelt, de a többiek támadásban és védekezésben sem voltak olyan hatékonyak, mint az első felvonásban.

Az 53. percben Fodor Csenge gólja azt jelentette, hogy minden győri mezőnyjátékos betalált legalább egyszer, és mivel a csapat ismét lendületbe jött, az első félidőben látott magabiztossággal zárta le, és a vártnál is nagyobb fölénnyel nyerte meg a meccset.

Női Bajnokok Ligája, elődöntő: • Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) 31–22 (18–8) – gólszerzők: Brattset 8, Görbicz 6, Bódi és Amorim 4–4, Knedlikova, Hansen, Mörk, Oftedal, V. Kristiansen, Tomori, Groot, Fodor és Crina Pintea 1–1, illetve Arntzen 5, Waade, Reistad és Sulland 3–3, Aune, Tomac és Yttereng 2–2, Refsnes, Kristensen 1–1 • Rosztov-Don (orosz)–Metz HB (francia) 27–25 (15–8).

 

Négy győri játékos az álomcsapatban

A hétvégi, budapesti négyes döntőre címvédőként készülő Győri Audi ETO KC csapatából négy játékos került be a női kézilabda Bajnokok Ligája pénteken kihirdetett álomcsapatába.

A dán Anne Mette Hansen a balátlövők, a norvég Stine Oftedal az irányítók, a román Crina Pintea a beállók, a brazil Eduarda Amorim pedig a védőjátékosok között végzett az élen. Az európai szövetség (EHF) voksolásán a legjobb fiatal játékosnak Háfra Noémit, a Ferencváros jobbátlövőjét választották.

Az EHF hatodik alkalommal megrendezett szavazásán öt héten át ötven jelöltből választhattak a szurkolók, akik közül végül 26 071-an vettek részt a voksoláson.

A budapesti négyes döntő első napján, a szombati elődöntőben a győriek a norvég Vipers Kristiansand csapatával találkoznak, a másik ágon az orosz Rosztov-Don és a francia Metz HB mérkőzik egymással.

A legtöbb szavazatot – több mint tízezret – Anne Mette Hansen kapta, a Győr és a Vipers kapusa, Amandine Leynaud és Katrine Lunde között pedig mindössze 81 voks döntött.

A szavazás történetében először nem Ambros Martín lett a legjobb vezetőedző – aki az ETO-val négyszer nyert BL-t, most pedig a Rosztov-Dont irányítja –, hanem Emmanuel Mayonnade, a Metz trénere.

A női BL álomcsapata:

 • Kapus: Katrine Lunde (Vipers Kristiansand) 6206 szavazat.

• Balszélső: Manon Houette (Metz HB) 8693.

• Balátlövő: Anne Mette Hansen (Győri Audi ETO KC) 10 787.

• Irányító: Stine Oftedal (Győr) 7667.

• Beálló: Crina Pintea (Győr) 9121.

• Jobbátlövő: Anna Vjahirjeva (Rosztov-Don) 7568.

• Jobbszélső: Jovanka Radicevic (Bukaresti MSC) 8017.

• A legjobb védőjátékos: Eduarda Amorim (Győr) 9936.

• A legjobb fiatal játékos: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria) 6706.

• A legjobb vezetőedző: Emmanuel Mayonnade (Metz) 5816.