Nőalakot ábrázoló sírszobrot „fejeztek le” a Házsongárdban

Nőalakot ábrázoló sírszobrot „fejeztek le” a Házsongárdban
Újabb vandál cselekedetet követtek el a kolozsvári Házsongárdi temetőben: az ismeretlen tettes vagy tettesek teljesen eltávolították egy Botár István faragta nőalakot ábrázoló sírszobor fejét az evangélikus-lutheránus temetőben.

A szobor Boronkay Béla (1881-1937) szerkesztő és felesége, Boronkay-Zsembery Elvira (1893-1977) zongoraművész, tanárnő sírját díszítette.  Eredetileg Janovics Jenő színházigazgató sírja mögött állt, innen menekítették az evangélikus-lutheránus temetőbe.  A mészkőből készült sírszobornak brutális módon vésővel eshettek neki, a lefaragott fejből csupán néhány darabot sikerült megmenteni. Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány vezetője lapunknak elmondta: tekintettel arra, hogy az alkotásnak művészi értéke van, kivizsgálást kellene kezdeményezni az ügyben. Mivel jól látszanak a véső nyomai, egészen bizonyosan nem véletlenül estek neki a szobornak – vélekedett.  „Íróasztal dísznek kellhetett valakinek ez a női fej, vagy egyszerűen hitványságból csúfították el a szobrot?!” – jegyezte meg felháborodva Gergely Erzsébet.

Mutatjuk, milyen volt.