Nincs és mégis van Kolozs Megyei Agrárkamara

Búvópatakként csordogál medrében a mezőgazdasági tanácsadás

Nincs és mégis van Kolozs  Megyei Agrárkamara
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) nemrég közleményt adott ki, amelynek értelmében alternatív ,,falugazdászokat” foglalkoztatnak – mintegy kényszerhelyzetben. Ugyanis a 2016/157-es számú törvény „megszüntette a megyei önkormányzatok által működtetett agrárkamarákat, ezzel felégetve a romániai szaktanácsadás utolsó fellegvárát, lebontva a gazdák és a hatóságok közti hidacskát is”. Emiatt az RMGE a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával próbálja pótolni a keletkezett űrt. A közlemény szerint Hargita és Kovászna megyében egy agronómus és egy állattenyésztő mérnök már megkezdte munkáját a gazdák tájékoztatása, a szakmai tanácsadás nyújtása, a pályázatokkal és a támogatásokkal kapcsolatos informálás, tanfolyamok és szakképzések szervezése terén. Erdély más vidékein, így Kolozs megyében is, az RMGE központjaiban egyelőre önkéntesek nyújtanak segítséget a rászoruló termelőknek, gazdáknak.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete azt reméli, hogy a ,,falugazdász” hálózatot bővíteni tudják oly módon, hogy minden olyan területen, ahol magyar gazda él és szakmai segítségre szorul, el tudják látni a munkát. A segítségért folyamodni kívánó Kolozs megyei gazdálkodók az RMGE kolozsvári irodájának telefonszámán, a 0264-431896-os számon kaphatnak tájékoztatást munkana­pokon 9–17 óra között.

 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!