Néptáncos, műemlékvédős tavaszi fesztivál Szamosújváron

Néptáncos, műemlékvédős tavaszi fesztivál Szamosújváron
Szamosújvár főterére csalogatja a város magyarságát a Téka Alapítvány nagyrendezvénye, a tavaszi fesztivál: kézműves vásár, a szamosújvári Kézművesek Egyesületével partnerségben, a színpadon táncprodukciók, sok-sok ismerős és jó hangulat jellemezte a hétvégét.

Kiss Olivér Utazz, láss, tapasztalj című előadásával kezdődött csütörtökön délután a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál. Azt követően este az Örökségünk őrei vetélkedő Kolozs megyei döntőjének nyertese, a szamosújvári magyar iskola csapata bemutatta munkáját az iskola tornatermében, a várostól 12 km-re levő Kornis kastéllyal kapcsolatosan készült kisfilmeket és a vetélkedő gálaműsorában bemutatott záróelőadást is megtekinthettük. Műemlékvédő munkájuknak ez csak a kezdetét jelentette, a folytatáshoz szeretettel várják majd a környékbeli érdeklődőket május 24-én, csütörtökön 13 órakor a szentbenedeki Kornis kastély udvarára.

Péntek délután a legkisebbek számára rendezett Prücskök játszóházzal kezdődött a programsorozat, majd a főtéri nagyszínpadon felcsendült a buzai népzene az Ördöngös zenekar előadásában. Őket a maroshévízi Csillagszem követte vajdaszentiványi és szilágysági táncokkal, a helyi Kaláka felcsíki és magyarózdi, a Kaláka buzai táncrenddel. A magyarországi enyingiek magyarbődi táncokat mutattak be, az iklódi román csoport, a Dansatorii de pe Somes pedig helyi táncokat. Legkisebb zenészeink ördöngösfüzesit, a Kontra Banda bonchidai zenét muzsikált. A napot éjszakába nyúló táncház zárta, ahol Bartis Zoltán és barátai, valamint a helyi Ördöngös és Kontra Banda zenéltek.

Szombaton reggel 9-től a legapróbbaké volt a színpad. Balatoni Kata, a Magyarországon egyre népszerűbbé váló Így tedd rá! Néptáncoktatási módszer megálmodója vezette idén a fellépés utáni értékelést. A hetedik népi gyermekjáték találkozó programja színes és változatos volt, úgy látjuk, most kezd beérni munkánk gyümölcse. Induláskor még gyakran ismétlődtek közismert játékok, görcsös színpadi fogások torzították el néha a produciókat. Az elmúlt hét év alatt hét szakmai értékelés hangzott el, mindig más szakember véleményezte a játékfüzéreket. A helyi pedagógusok pozitívan válaszoltak, immár harmadik éve, arra a kérésre, hogy az összes szamosújvári elemi osztály és mindkét óvoda képviseltesse magát. A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum a rendezvény társszervezője is volt. A helyi óvónők és tanítónők már több néptáncos képzésen is részt vettek, idén már remekebbnél remekebb játékfüzéreket láthattunk összeállításukban a színpadon. Újra vendégeink voltak a Maros megyei Panit község elemisei, a Kádár Márton általános iskola Lánc, lánc népigyermekjáték köre. A marosvásárhelyi sportlíceum másodikosai, a kolozsvári Vidám Vonatocska Bóbitái és a Méhecske Óvoda Pillangói is visszatérő vendégeink. A széki óvodások nemcsak viseletükkel, hanem játékaikkal is elbűvöltek. A balánbányai (Hargita megye) Prücskök is mindig csodálatra méltó módon közvetítik Felcsík táncait és játékait. A szakmai értékelés alatt a gyerekek a helyi moziban a Székelyföldi Legendárium jóvoltából filmvetítésen vett részt, a 13 csoport vezetője Balatoni Kata biztató szavait hallgatta.

A délután az esőfelhők jegyében telt, „nincs fesztivál eső nélkül” mottóval. A felvonuláson még hétágra sütött a nap, majd a vásári forgatagot kissé megzavarta a májusi zápor, mely most és itt , szervező szemmel, nem ért aranyat. A helyi pedagógusok kézműves foglalkozásokat vezettek, a vásárosok mindenféle finomsággal és kézműves portékával csalogatták a kikapcsolódni vágyókat. A színpadon 15 produkcióval léptek fel a helyi és meghívott román és magyar tánccsoportok. A pénteken fellépett csoportokon kívül köszönthettük a kolozsvári Kisbogáncsot, Bogáncsot és Zurbolót, a csíkszentdomokosi Zivatart, a dési Aranyesőt, a váraljai Árvalányhajt, a Valea Somesului és Dansatorii de pe Somes kisebb gyerekcsoportjai is felléptek.

A zápor után a főtér újra megtelt, mindannyian a magyarországi Tükrös zenekarra vártak, akik várakozásunknak megfelelően változatos és szívet gyönyörködtető muzsikát játszottak mind a színpadon, mind az azt követő táncházban is.