Népszavazás - Célegyenesbe került az alkotmánymódosítás

Népszavazás - Célegyenesbe került az alkotmánymódosítás
Célegyenesbe került a család új meghatározásáról szóló alkotmánymódosítás, miután az alkotmánybíróság is jóváhagyta hétfőn azt az alkotmánymódosító törvénykezdeményezést, amely egy férfi és egy nő házasságaként határozná meg a családot. Ezzel az utolsó akadály is elhárult a népszavazás megszervezése elől.

A taláros testület azt vizsgálta: nem sérti-e a javasolt változtatás azokat a korlátokat, amelyeket a hatályos alkotmány szab az alkotmány módosításának, ezektől a korlátoktól ugyanis csak akkor tekinthet el a törvényhozás, ha nemcsak módosítja az alkotmányt, hanem új alaptörvényt fogad el. Az alkotmánybíróság hét tagja támogatta, kettő pedig ellenezte a család meghatározásáról szóló alkotmánymódosító törvény jóváhagyását.

Egy alkotmánymódosítás egyebek között nem változtathatja meg Románia hivatalos nyelvét és egységes, független, oszthatatlan nemzetállamként való meghatározását. A taláros testület erre hivatkozva akadályozta meg 2015-ben az akkori kétharmados szociálliberális kormánytöbbség által kezdeményezett - az államfő jogosítványait megnyirbáló, de a kisebbségi jogok tekintetében is fontos többletgaranciákat javasoló - alkotmánymódosítást.

A családot "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" meghatározó, tehát az azonos neműek házasságának későbbi legalizálását megakadályozó törvényjavaslat polgári kezdeményezésként - a szükséges félmillió helyett - több mint hárommillió támogató aláírással került 2016-ban a parlament elé, az aláírásokat a Koalíció a családért nevű szervezet gyűjtötte össze. A hatályos alkotmányban "a házastársak önkéntes elhatározással létrehozott házassága" szerepel.

Romániában kétharmados parlamenti többséggel megszavazott törvénnyel lehet módosítani az alkotmányt, amit egy érvényes és eredményes népszavazásnak is meg kell erősítenie. A népszavazás érvényességéhez a választásra jogosult román állampolgárok több mint 30 százalékának, vagyis több mint ötmillió-hatszázhetvenezer választónak kell az urnák elé járulnia.

A nemrég módosított népszavazási törvény szerint az alkotmánymódosító referendumot a parlamenti döntést követő 30 nap utolsó vasárnapján, vagyis ebben az esetben október 7-én kell megszervezni.