Nemzeti ünnepünkre készültek a kalotaszentkirályi diákok

Kolozsvárról pénteken reggel indulunk Kalotaszentkirály irányába, ahol az Ady Endre Általános Iskola diákjai készülnek a március 15-i ünnepségre. Rohonyi D. Iván fotósunk alkalmi idegenvezetőnek szegődik, havas hegycsúcsokról, az ezeken működő sípályákról, Kalotaszentkirály jellegzetességeiről, polgármesterekről, turizmusáról mesél, miközben navigálja sofőrünket.

A kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolához érkezünk, az iskolaigazgató, Lakatos András lelkesen üdvözöl minket, majd el is magyarázza melyik termekben készítik épp a diákok a kokárdákat. Az igazgató lelkessége a terembe belépve a kisdiákokon és az őket segítő tanárokon is visszatükröződik, nagy zsivajjal készülnek a március 15-i ünnepség jelképei.

 Lelkesen készített kokárda, ajándékba

 Először a hetedik és nyolcadik osztályosokhoz nézünk be, őket kérdezem, hogy készül Kalotaszentkirályon a kokárda.

– Először a hosszabb szalag zöld csíkjába fűzzük a cérnát, majd kicsi öltésekkel végigvarrjuk. Ezt összehúzzuk, és utána összedolgozzuk a két végét, ebből lesz a karika része. Aztán a rövidebb szalagot kettéhajtjuk, majd hozzávarrjuk a karikához – magyarázza kézimunkázás közben egy hetedikes lány.

A lány mellett magányosan ülő fiút kérdem, szerinte miért készítik a kokárdákat:

– Az ünnepség alkalmából készítjük, és amikor énekelünk és szerepelünk, akkor ezeket fel kell tegyük, a jeles nap alkalmából kell viseljük.

Kérdem, ő hogy készítette kokárdáját, bele is fogna a mesélésbe, ám a rövidebb szalagja elveszett, így inkább azt kezdi keresni. Egy asztalnál ülő három fiú még csak a cérnát fűzi a tűbe, de annál hangosabban kacag. Őket is kérdem, hogy miért kell az 1848-as ünnepkor felrakni a kokárdát, kicsit pironkodva mondják, hogy nem tudják, de köze van Kossuthhoz. A végén közösen kisütik: a márciusi ifjak viselték először. Mikor visszanézek, az előző fiú még mindig a szalagját keresi.

Az ötödik és hatodik osztályosoknál is ugyanúgy folyik a munka, az egyik tanárnő hangosan magyarázza, mit hova kell illeszteni, melyik szalagot hogyan kell varrni. Itt már néhány diáknak a mellén díszeleg saját műve. Egy hatodikos lány többet tud a kokárdákról, mint felsőbb éves társai, emlékszik, hogy Petőfinek a felesége készítette március 15-én első kokárdáját. Egy fiúcska szégyenlősen közelít, majd közli velem: „Ezt magának készítettem!” Kezembe nyomja, majd tanári intésre a kabátomra is tűz egy kokárdát.

 Jók a körülmények, mégis kevés a diák

 Míg nagyban folyik a munka, mi felnézünk a tanári szobába. A tanítók szomorúan mesélik, hiába a jó körülmények, az ingyen szállítás és a napi háromszori étkezés három lej fejében, mégis kevés a diák.

– Tizenöt faluból hozzuk Kalotaszentkirályra a diákokat, de így is nagyon kicsi létszámú osztályaink vannak. A tehetősebbek Kolozsvárra viszik a gyerekeiket, pedig mi is biztosítunk ingyen buszos szállítást minden diák számára. Emellett az iskola étkezdéjében ehetnek is naponta a gyerekek, jelképes összegért – közli az egyik tanár.

Délben kezdődik a kultúrházban a néptánc oktatás. Az iskola tornatanára, Csüdöm Norbert meséli, hogy Bíró Júlia és Varga Zoltán néptánc oktatók, akik az ünnepi alkalomkor is táncra invitáltak minden diákot és tanárt, péntekenként foglalkozásokat is tartanak két gyermekcsoportnak a faluban. A táncoktatásról ellógott fiúbandával találkozom az udvaron, megkérem, meséljenek az iskolában megrendezett 1848-as témájú vetélkedőről.

– Mi fogunk nyerni – vágja rá a választ Török Pali Tamás, nyolcadik osztályos tanuló. – Négyen voltunk egy csapatban, minden évfolyamról kellett egy-egy diák a csapatba. Én Dáviddal voltam, meg még két kisebb diákkal. Az egyik feladat az volt, hogy a 12 pontot írjuk le, de úgy, hogy kicserélünk benne egy-egy szót. Mi Budapest helyett fővárost írtunk és unió helyett egyesülést.

– Azért jelentkeztem, mert érdekesnek találtam, és nem az a lényeg, hogy ki győz, ki nem, hanem, hogy együtt legyünk és tanuljunk. Számomra azért volt izgalmas a verseny, mert tanulhatsz is belőle, és ezeket még hasznosítani is tudod – meséli Márton Anett Mónika, nyolcadik osztályos tanuló.

 Komolyan versengenek az ösztöndíjért

 A Gyarmathy ösztöndíj kiosztása előtt diákok özönlötték el a kultúrház színpadát, Megfogyva bár, de törve nem címmel mutatták be ünnepi műsorukat. A hatodik osztályosok Arany János életéről és munkásságából készült rövid előadást mutattak be, a hetedikesek A walesi bárdokat vitték színpadra. Az előadásokra a diákokat Márton Mónika zenetanárnő és Péter Mónika magyar szakos tanárnő készítette fel.

A Szózat közös eléneklését követte az esemény fénypontja, az ösztöndíjban részesülő diákok névsorának kihirdetése. Az egybegyűlteket házigazdaként Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Póka András György polgármester tartott ünnepi beszédet.

Idén hat tanulót díjaztak. A jó tanulmányi átlag mellett, a tanárokból álló zsűri pontozza a jó magaviseletet és az iskolán kívüli tevékenységeket is. Az ösztöndíjért komoly versengés folyik, a faluban nagy híre, presztízse van annak, hogy ki kapta meg – közölte Okos Márton. Évről évre sok diák pályáz, nehéz helyzetbe hozva a zsűrit. Már szinte hagyomány, hogy hat díjat osztanak ki, öt külön elbírálásban részesül, az egyik díjat pedig az iskola egyik bentlakó diákja kapja meg – mesélt az ösztöndíj elbírálásáról az igazgató. Az idei 20 pályázóból Gasca Ferenc Norbert hatodikos diák, Péter Jani Debóra, Varga Dóra, Lukács Eszter hetedikes tanulók, és Kolcsár Lilla, Török Pali Tamás nyolcadik osztályosok részesültek.