Nemzetek Ligája: még első is lehet a magyar válogatott

Nemzetek Ligája: még első is lehet a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 1–1-es döntetlent játszott a vendég szerb csapattal a Nemzetek Ligája B-divíziója 3. csoportjának 5. fordulójában.

A magyar együttes ezzel biztosította bennmaradását a második osztályban, és pontszámban utolérte a kvartettben éllovas oroszokat, akik kikaptak Törökhonban.

A magyar válogatott a szerdai zárófordulóban Törökországot fogadja a budapesti Puskás Arénában, és még a feljutást jelentő első helyet is megszerezheti.

A Ljubisa Tumbakovics szövetségi kapitány irányította szerbek elleni zárt kapus mérkőzést a Puskás Arénában a svéd Glenn Nyberg vezette.

Alaposan felforgatott kezdőcsapattal állt fel az Eb-re csütörtökön kijutott magyar válogatott, amelynek színeiben most debütált Kecskés Ákos a védelem tengelyében. A kispadon az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője, Gera Zoltán irányított, mivel az olasz Marco Rossit követően segítője, az Izland elleni meccsen három nappal korábban irányító szintén olasz Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje is pozitív lett.

A magyar csapat összeállítása: Dibusz Dénes – Botka Endre, Lang Ádám, Kecskés Ákos – Bese Barnabás (78. perc Gyurcsó Ádám), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt, Sigér Dávid (58. perc Loïc Nego), Holender Filip (68. perc Hangya Szilveszter) – Szoboszlai Dominik (78. perc Schäfer András) – Nikolics Nemanja (57. perc Könyves Norbert).

Ugyan a magyar csapat kezdte aktívabban a találkozót, a vendégek szerezték meg a vezetést bő negyedóra játékot követően. A 17. percben Nemanja Radonjics kapott egy tökéletes kiugratást, könnyedén futotta le Kecskést, Dibusz mellett is elvitte a labdát, majd a kapu jobb oldalába passzolt (0–1).

A kapott gól nem szegte a magyarok kedvét, akik leginkább Szoboszlai Dominik révén próbálkoztak. Az egyenlítő gólt ugyanakkor Kalmár Zsolt szerezte Nemanja Nikoliccsal való gyönyörű összjáték végén a 39. percben.

A fordulást követően mintha egy fokozattal lejjebb kapcsoltak volna a csapatok, döcögős mezőnyjáték alakult ki, a kapuk nem forogtak veszélyben. A második félidő első helyzetére a 81. percig kellett várni, Luka Jovics célt tévesztett, nem sokkal a rendes játékidő vége előtt pedig Dibusznak kellett nagyot védenie.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a szerdai zárókör előtt második helyen áll négyesében, azonos pontszámmal az éllovas orosz együttessel, így még a csoportelsőségre is van esélye. A szerb válogatottnak a megszerzett ponttal még maradt esélye a bennmaradásra.

A csoport utolsó helyezettje kiesik a C-divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni. A két legjobb olyan csoportgyőztes ugyanis, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen, pótselejtezőt játszhat a 2022-es katari vb-re.

Ezenfelül a megszerzett pontoknak fontos szerepe van a hó végi világranglista alakulásában, amely alapul szolgál a vb-selejtezők kalapjainak kialakításában.

Eredmények, Nemzetek Ligája, B-divízió, 3. csoport, 5. forduló: • Magyarország–Szerbia 1–1 (gól: Kalmár Zsolt – 39. perc, illetve Nemanja Radonjics – 17. perc) • Törökország–Oroszország 3–2 (Kenan Karaman – 26., Cengiz Ünder – 32. és Cenk Tosun – 52. perc, 11 m, illetve Gyenisz Cserisev – 11. és Daler Agyjamovics Kuzjajev – 57. perc; kiállítva: Andrej Szemenov – 24. perc, Oroszország). A csoport állása:

1.       Oroszország         5        2        2        1        9–7    8

2.       Magyaro.    5        2        2        1        5–4    8

3.       Töröko.      5        1        3        1        6–6    6

4.       Szerbia        5        0        3        2        4–7    3

Az olaszok győztek és élre álltak; Belgium simán verte Angliát

Az olasz válogatott 2–0-ra legyőzte a vendég lengyel csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel az A-divízió 1. csoportjának élére állt.

A Reggio Emiliában rendezett mérkőzésen a hazaiak sokkal jobban játszottak és Jorge Luiz Frello Filho „Jorginho” büntetőjével, valamint Domenico Berardi találatával biztosan nyertek.

A 2. csoportban Belgium simán verte a vendég angolokat és két ponttal vezet az utolsó kör előtt az izlandiakat legyőző dánok előtt. A csütörtökön az Európa-bajnoki szerepléstől a magyarok által elütött izlandiak öt forduló alatt nem tudtak pontot szerezni.

Eredmények, Nemzetek Ligája, 5. forduló:

A-divízió:

1. csoport: • Olaszország–Lengyelország 2–0 • Hollandia–Bosznia-Hercegovina 3–1. Az állás: 1. Olaszország 9 pont, 2. Hollandia 8, 3. Lengyelország 7, 4. Bosznia-Hercegovina 2.

2. csoport: • Dánia–Izland 2–1 • Belgium–Anglia 2–0. Az állás: 1. Belgium 12 pont, 2. Dánia 10, 3. Anglia 7, 4. Izland 0.

B-divízió:

1. csoport: • Ausztria–Észak-Írország 2–1 (gól: Louis Schaub – 81. és Adrian Grbic – 87. perc, illetve Josh Magennis – 75. perc). A Románia–Norvégia találkozót törölték, később születik döntés róla. Az állás: 1. Ausztria 12 pont/5 mérkőzés, 2. Norvégia 9/4, 3. ROMÁNIA 4/4, 4. Észak-Írország 1/5.

2. csoport: • Csehország–Izrael 1–0 • Szlovákia–Skócia 1–0. Az állás: 1. Skócia 10 pont, 2. Csehország 9, 3. Izrael 5, 4. Szlovákia 4.

4. csoport: • Bulgária–Finnország 1–2 • Wales–Írország 1–0. Az állás: 1. Wales 13 pont, 2. Finnország 12, 3. Írország 2, 4. Bulgária 1.

C-divízió:

2. csoport: • Grúzia/Georgia–Örményország 1–2 • Észak-Macedónia–Észtország 2–1. Az állás: 1. Észak-Macedónia 9 pont, 2. Örményország 8, 3. Grúzia 6, 4. Észtország 2.

3. csoport: • Moldovai Köztársaság–Görögország 0–2 • Szlovénia–Koszovó 2–1. Az állás: 1. Szlovénia 13 pont, 2. Görögország 11, 3. Koszovó 2, 4. Moldova 1.

4. csoport: • Albánia–Kazahsztán 3–1 • Fehéroroszország–Litvánia 2–0. Az állás: 1. Fehéroroszország 10 pont, 2. Albánia 8, 3. Litvánia 5, 4. Kazahsztán 4.

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Teljes keretét lecseréli a norvég válogatott

Vadonatúj kerettel, de elutazik Ausztriába a norvég labdarúgó-válogatott, amelynek szerdán Bécsben kell pályára lépnie a Nemzetek Ligájában.

Az északi csapat szombaton éppen a repülőtérre tartott, hogy elinduljon a Románia elleni vasárnapi összecsapásra, amikor a helyi egészségügyi hatóságok megállították a küldöttséget, és nem engedték, hogy távozzon az országból. A teljes keretet tíz nap karanténra kötelezték, mivel a védő Omar Elabdellaoui koronavírustesztje korábban pozitív lett, így a románok elleni NL-találkozó végül elmaradt.

A norvég szakszövetség közleménye szerint az együttes tagjai hazatértek, de hétfőn kihirdettek egy új keretet, amelyet Leif Gunnar Smerud, az U21-es válogatott szövetségi edzője irányít majd az osztrák fővárosban.

A Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros nem sokkal később a honlapján bejelentette, hogy egyik legjobb támadója, az OTP Bank Liga góllövőlistáján hat találattal második Tokmac Chol Nguen is meghívót kapott. A kenyai születésű, ám norvég állampolgárságú játékos korábban az északiak U18-as és az U19-es válogatottjában is pályára lépett, a felnőttek között azonban még nem szerepelt.

A másodosztályt jelentő B-divízió 2. csoportjában szereplő norvégok még a négyes első helyét is megszerezhetik Ausztriában, ehhez legalább 2–1-re kellene nyerniük – az 1–0 idegenben szerzett gólok miatt kevés lenne – a kvartettet vezető osztrákok vendégeként.

Borítókép: Kalmár Zsolt (középen fehérben) szerezte a magyarok gólját – FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD