Nemzet Sportolója: Faragó Tamás hivatalosan is tag lett

Nemzet Sportolója: Faragó Tamás hivatalosan is tag lett
Faragó Tamás (a képen) hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolója társaságnak.

A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján – megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát – Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.

A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérem mellett 1972-ben ezüst-, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.

A választásra jogosult tizenegy tag múlt szerdán döntött arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.

A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a szavazatok több mint ötven százalékát.

A szavazás napján Faragó Tamás az m1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott: a díj nemcsak neki, hanem elsősorban a kilenc olimpiai bajnokságot szerző magyar vízilabdasportnak szól. Hozzátette, bár a választások többsége szubjektív, reményei szerint most objektív döntés született.

„Én mindig a nemzet sportolója voltam, de most már papírom is lesz róla. Ez most egy címet jelent számomra, amivel a családom és a gyerekeim tiszteletét is kivívhatom” – mondta a Budapesti Vasas SC egykori kiválósága. „Lelkileg, gondolatilag és fizikailag számomra azt jelenti a Nemzet Sportolójának lenni, hogy magyarnak születtem, és mindig büszke voltam arra, hogy a magyarságnak örömet szereztem.”

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Faragó Tamás, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben.