Németh Zsolt: Tusványos a legkomolyabb erdélyi fesztivál

Németh Zsolt: Tusványos a legkomolyabb erdélyi fesztivál
Idén 28. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, "Tusványos, a biztos pont" mottóval. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően jövő szombaton felszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte:  Tusványos a legkomolyabb erdélyi fesztivál, "a szabadegyetemek szabadegyeteme". Utalva a program mottójára azt mondta: Tusványos a biztos pont mint szabadegyetem, hiszen 28 éves intézményről van szó. Biztos pont azért is, mert a magyar nemzetpolitika összefonódik Tusványossal, nagyon jelentős gondolatok születtek ott. A jelmondat azt is jelenti - mondta a fideszes politikus -, hogy Tusványos politikai értékvilágot is jelent, és ennek egy változó időszakban megnő a jelentősége. Utalva Donald Trump amerikai elnök Varsóban tett kijelentésére, miszerint a Nyugat megújításának értékalapokon kell nyugodnia, azt mondta: a szabadegyetem kiváló alkalom arra, hogy reagáljanak erre.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a rendezvényt közéleti inkubátornak nevezte a sajtótájékoztatón. Jó látni - mondta -, hogy amiről úgy gondolták, csak egy jó buli lesz, már a harmincadik évéhez közeledik, átívelve pártpolitikán, pártokon. Tusnádra csak az nem jön el, aki nem akar eljönni - jelentette ki, közölve: idén is jelen lesznek RMDSZ-es politikusok. Véleménye szerint mára politikai presztízsnek számít a részvétel. Jelezte: Orbán Viktor mellett ott lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Süli János tárca nélküli miniszter, több államtitkár, helyettes államtitkár, és erdélyi magyar politikusok, határon túli magyar vezetők is részt vesznek a programokon.