Német államfő: a terror miatt ez az ünnep más, mint az eddigiek

Német államfő: a terror miatt ez az ünnep más, mint az eddigiek
Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését, amelyek azonban nem váltak uralkodóvá, mert az emberek összefogtak és "az emberiességet védelmező közösséget" alkottak - emelte ki karácsonyi üzenetében a német államfő.

Joachim Gauck az országos köztelevíziók vasárnap esti műsorán szereplő ünnepi beszédében az előzetesen ismertetett részletek szerint elsősorban a hétfőn Berlinben egy karácsonyi vásár ellen végrehajtott iszlamista terrortámadás következményeivel foglalkozott, összefogásra és az emberiesség értékének megőrzésére szólítva fel az országot.

Mint mondta, ezekben a napokban, terrorveszély idején különösen fontos ragaszkodni mindahhoz, amit a karácsony képvisel, nemcsak a keresztények, hanem az egész német kultúra számára. Isten szeretetének üzenete hozzásegíthet ahhoz, hogy "a haragot és a dühöt erővé formáljuk, amely véd gyűlölet, az erőszak és a mások megvetése ellen".Azonban karácsony értékeinek tisztelete egyáltalán nem azt jelenti, hogy tartózkodni kell a társadalmi, politikai vitáktól, például a menekültpolitika ügyében. Le kell folytatni a vitát egyebek között arról, hogy miként lehet még többet tenni a polgárok biztonságáért. A méltányosság és a mértékletesség elvét viszont nem szabad szem elől téveszteni. Így "nem kellene tovább mélyíteni az árkokat társadalmunkban, és nem kellene általánosító módon meggyanúsítani csoportokat és felelősnek kikiáltani politikusokat" - mondta Joachim Gauck.

Az egykori keletnémet polgárjogi harcos és evangélikus lelkész az idén mond utoljára karácsonyi beszédet államfőként. Mandátuma márciusban lejár, második ciklust életkorára hivatkozva nem vállal, hivatalában várhatóan Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa követi.

 

A rovat cikkei

Az orosz biztonsági szolgálat 11 embert vett őrizetbe a támadással kapcsolatban, közülük négyen a gyanú szerint személyesen vettek részt a lövöldözésben. 115-re emelkedett a moszkvai koncertteremben, a Crocus City Hallban péntek este történt fegyveres támadás halottainak száma. Az összesítések folyamatos emelkedést mutatnak, így a hatóságok attól tartanak, hogy nem végleges a szám. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között több gyermek is van.
Külpol