Nem volt gól az FTC–Videoton rangadón

Labdarúgó NB I. – 21. forduló

Nem volt gól az FTC–Videoton rangadón
Immár egyedüli csapatként a Budapest Honvéd vezeti a magyar élvonal bajnoki tabelláját, miután a hajrában szerzett egyetlen góllal legyőzte a szebb napokat is megélt Debreceni VSC–t, és a forduló előtt még a Honvéddal azonos pontszámmal rendelkező Videoton ikszelt a címvédő Ferencváros pályáján – ezzel a Vidi és a Honvéd helyet cserélt a rangsorban.

A nap rangadóján egyébként 45. alkalommal találkozott a két gárda az FTC pályaválasztása mellett, a párharc során eddig 25 mérkőzés zárult az FTC sikerével, 12–szer győzött a Videoton, és ez volt a nyolcadik döntetlen. A másik mérkőzés kapcsán a statisztika kedvéért megjegyezhetjük: a kispestiek egymás után a nyolcadik bajnoki mérkőzésükön maradtak veretlenek, a kiesőhelyre visszacsúszott debreceniek viszont hét meccs óta nyeretlenek.

A tavaszi rajt kezdetén még holtversenyben szintén első Vasas ezúttal sem tudott győzni, csak döntetlenre futotta erejéből a sereghajtó ellen és már 5 pont a hátránya az első helyezettel szemben.

A nap legizgalmasabb találkozóját az MTK és a Diósgyőr játszotta ez utóbbi „otthonában”, Mezőkövesden, az MTK végül 3–2–re nyert. A kék–fehérek sorozatban hét nyeretlenül megvívott találkozót követően gyűjtötték be a három pontot, ami elég volt ahhoz, hogy elmozduljon a kiesést jelentő utolsó előtti helyről. Szintén öt gól született Pakson, ám ott némi meglepetésre mind az öt alkalommal a tabellán előrébb álló vendégegyüttes kapusának kellett kiszednie a labdát a hálóból.

Eredmények és gólszerzők: Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 5–0 (Szabó 19., Gévay 26., Kulcsár 31., Papp 41., Bartha 86.), Vasas FC–Gyirmót FC 1–1 (Király B. 80., illetve Novák 24.), Diósgyőri VTK–MTK Budapest 2–3 (Ramos 17. – öngól, Fülöp 42., illetve Gera D. 7., Kolomojec 53., Kanta J. 72.), Budapest Honvéd–Debreceni VSC 1–0 (Eppel 85.), Swietelsky Haladás–Újpest FC 0–2 (Perovic 13., Szűcs K. 93.), Ferencvárosi TC–Videoton FC 0–0.

A tabella:

1.      Honvéd      21     12     4       5       35–18         40 pont

2.      Videoton    21     11     5       5       44–20         38

3.      Vasas         20     10     5       5       31–19         35

4.      FTC  21     8       8       5       34–27         32

5.      Mezők.       21     8       6       7       24–27         30

6.      Újpest        21     7       9       5       33–31         30

7.      Paks  21     6       9       6       23–24         27

8.      Haladás      20     7       5       8       22–25         26

9.      MTK 21     5       8       8       16–25         23

10.    Diósgyőr    21     6       3       12     26–42         21

11.    DVSC        21     5       6       10     20–27         21

12.    Gyirmót     21     3       6       12     9–32 15