Nem volt elég 16 kisdiák tehetsége, ragyogó tekintete

Megszűnt az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztálya

Nem volt elég 16 kisdiák tehetsége, ragyogó tekintete
Bár 5–8. osztályban már 12 fős létszámmal is működhet egy osztály, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti 5. osztálya, amelybe 16-an iratkoztak be, mégsem kapta meg a jóváhagyást. A megyei tanfelügyelőség négyszer utasította el az Apáczai-líceum erre vonatkozó kérését, míg a tanügyminisztérium az iskola, a szülők, illetve a Kolozs megyei RMDSZ részéről benyújtott három különálló kérés egyikére sem válaszolt szeptember közepe óta. Pontosabban október elején szóban jóváhagyták az osztályt, hivatalos írásos formában azonban azóta sem érkezett meg a rábólintás, aminek hiányában Valentin Cuibus főtanfelügyelő a múlt heti vezetőtanácsi ülésen nem terjesztette be a művészeti osztály jóváhagyására vonatkozó javaslatot. A líceum ezek után bejelentette: az osztály nem folytathatja tevékenységét. A 16 tanuló közül 9-en az angol intenzív osztályban folytatják tanulmányaikat, 7-en iskolát váltanak.

– Végtelenül sajnálom a történteket. Nem lenne szabad ilyen helyzetbe kerülni. Az Apáczai-líceum a tanügyminisztériumtól kérte annak az ötödikes képzőművészeti osztály létrehozását, amelyet a megyei tanfelügyelőség nem hagyott jóvá. A  minisztérium nem küldött az osztály létrehozására vonatkozó engedélyt. Ha a megyei tanfelügyelőség nem akarta jóváhagyni az osztályt, akkor ezért nem a minisztérium a hibás, azaz nem nálunk van a megoldás. Az Apáczai-líceumnak azt tudom ajánlani, hogy próbálják beindítani a képzőművészeti tagozatot már első osztálytól, és akkor kiderül, hogy egyáltalán van-e szükség erre a képzésre? Hiába mondják ugyanis, hogy szükség van erre a képzésre, ha a statisztika mást mond, és a gyerekeket nem íratják be megfelelő létszámban ebbe az osztályba – nyilatkozta a Szabadságnak Király András oktatási államtitkár.

Ha többen lettek volna angol intenzíven…

 

Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: csak a múlt héten derült ki, hogy a minisztérium nem küldött írásbeli választ sem a tanfelügyelőségnek, sem a beadványt aláíró személyeknek arra vonatkozólag, hogy létrejöhessen az Apáczai-líceumban az ötödik képzőművészeti osztály. – A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség véleménye szerint nincs elegendő gyerek ahhoz, hogy két ötödik osztály induljon. Ha az egyik osztályban csak 22, míg a másikban 15-16 gyerek van, a tanfelügyelőség nem fog engedélyezni két osztályt. A két osztály engedélyezése akkor lehetséges, ha az ötödik intenzív angol osztályban van 30 gyerek, a képzőművészetiben pedig legkevesebb 15–16 – közölte Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes, aki azt is elmondta, hogy értesülése szerint hét ötödikes gyerek fog elmenni más iskolába az Apáczai-líceumból, és az intenzív angol osztály 31 tanulóval fog működni.

 

„Akkor menjenek román iskolába”

 

Valentin Cuibus főtanfelügyelő nem helyezkedett egyértelműen elutasító álláspontra, amikor a képzőművészeti osztály ügye a nyáron napirendre került, ám ennek ellenére ősszel, a főtanfelügyelőség vezető tanácsában már elutasításra javasolta a művészeti osztály jóváhagyását, arra hivatkozva, hogy a 16 gyermek kevés – vidéki környezetben elég volna, de váro­son, Kolozsváron az induló osztályok létszáma a beiskolázási tervet szabályozó módszertan szerint 28 körüli kell, hogy legyen, főleg olyan körülmények között, hogy léteznek más magyar iskolák is.

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke az ügyet érintő tegnapi Facebook-posztjában így emlékezik vissza az akkor történtekre: „Elmondtuk neki, hogy nem arról van szó, hogy nincs más magyar iskola, ahova ezeket a gyerekeket beírassuk, hanem nincs művészeti osztály más magyar iskolában, azaz ez Kolozs megye egyetlen magyar művészeti osztálya. Ilyen körülmények között, ha egy gyermek művészeti oktatásban akar részesülni, és nem hagyják jóvá ezt az osztályt, az azt jelenti, hogy a gyermek román iskolába kell, hogy menjen. Ő azt javasolta, hogy akkor a magyar gyermekek menjenek román iskolába.”

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

A rovat cikkei

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége aggodalommal kísérte figyelemmel a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti 5. osztályának sorsát már a 2016/2017-es tanév beiskolázási tervével kezdődően.
Közhír