Nem vesz részt az RMDSZ a bizalmatlansági indítvány vitáján (Frissítve Porcsalmi Bálint nyilatkozatával)

Nem vesz részt az RMDSZ a bizalmatlansági indítvány vitáján (Frissítve Porcsalmi Bálint nyilatkozatával)
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció - jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Erről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén született döntés, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások.

Kelemen Hunor a „szolgálatos nackósokat” okolta a kialakult helyzetért, akik a tegnapi RMDSZ-PSD tárgyalásokat követően beindították lejárató kampányukat megsértve a Romániában élő magyarságot.

A szövetségi elnök elmondta: tegnap tárgyaltak – és nem alkudoztak! - mindkét táborral, de az RMDSZ egyik fél pártjára sem kíván helyezkedni, a szövetség ugyanis nem akarja magát egy párt belügyeibe ártani.

Ami a protokollumot illeti, erről nem esett szó a frakcióülésen. Kelemen Hunor elmondta: ez jelenleg is érvényben van, az RMDSZ a parlamenti ülésszak végén értékeli, mennyit sikerült megvalósítani a kormánykoalíció és az RMDSZ között létrejött együttműködési szerződésből.  

Újságírói kérdésre Kelemen Hunor minősíthetetlen nevezte Traian Băsescu hozzájárulását a magyarellenes hisztéria felfokozásához. Az ilyen megnyilvánulások nem méltók egy volt államfőhöz, aki maga is nem egyszer kunyerált magyar szavazatokért, amikor megválasztásáról volt szó – fogalmazott a szövetségi elnök.

„A trikolór helyett a székelyzászlót lobogtatja a PSD-ALDE koalíció. Dragnea és Tăriceanu képesek történelmet is kiárusítani, csakhogy megszerezzék az RMDSZ támogatását a bizalmatlansági indítványhoz. A szenátusi bizottságokban megszavazták, hogy Március 15. ünnep legyen Romániában. A gazemberek úgy tesznek, mintha elfelejtenék, hogy Március 15-én Budapesten többek közt Magyarország és Erdély egyesüléséről szavaztak. Iancu mócai, románok és szászok kellett közbelépjenek, hogy Erdély ne legyen Nagymagyarország része. Több tízezer románt gyilkoltak le a magyar grófok hadai, falvak tucatját törölték el a föld felszínéről, százezrek kényszerültek menekülésre” – írta Băsescu mai Facebook-bejegyzésében.

Elhalaszthatják a bizalmatlansági indítvány vitáját

Miután az RMDSZ-szel kötendő megállapodás esett, a szociáldemokraták meglehetősen kényes helyzetben vannak, ami a bizalmatlansági indítvány sorsát illeti. Egyes hírforrások szerint Liviu Dragnea pártelnök időt akar nyerni, hogy – jobb híján - a liberálisok és a Băsescu-párt tagjai köréből szerezzen támogatást a Grindeanu-kormány leváltásához, ezért a bizalmatlansági indítvány vitájának jövő hétre halasztását tervezi.

Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke is beismerte: több liberális parlamenti képviselőt is megkerestek támogatásukat kérve a bizalmatlansági indítvány megszavazásához.

Feljelenti az RMDSZ Băsescut

„Az elmúlt 24 órában nacionalista és közösségünket diszkrimináló kijelentések hangzottak el számos román médiában, illetve a volt államelnök is nyilvánosan kitámadta a magyarok ünnepét, március 15-ét. Ezért ma délután panaszt nyújtottunk be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz Traian Băsescu kijelentései, az Országos Audiovizuális Tanácshoz pedig a Realitatea TV, Nașul TV, B1TV și Digi24 csatornákon elhangzottak miatt”– mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt követően, hogy a Szövetség iktatta feljelentéseit.

Az ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak törvényi szintre emelése semmivel sem csorbítják a románok jogait, mi több, az RMDSZ nem emberfeletti tettek valóra váltását kérte a kormánykoalíciótól. „A manipuláció és a nacionalista propaganda magasiskoláját követhettük szemmel az elmúlt napban, amely a magyar közösséget mélyen sérti, ezért jogorvoslatot kérünk. Megengedhetetlen, hogy egy volt államelnök arra kéri a Romániában élő magyarokat, hogy március 15-ét külföldön ünnepeljük, amikor itthon szülőföldünkön jogunk van hozzá. A volt államelnök valószínű tudathasadásos, hiszen elnöki mandátuma alatt számos támogató üzenetet fogalmazott meg a magyarok felé ezen az ünnepen, illetve a tatár és a roma nemzeti közösségek ünnepnapját ő maga ellenjegyezte államfőként 2006-ban” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint, majd hozzátette: „nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy Traian Băsescu kétszer is kérte a magyarok bizalmát, szavazatait, most pedig ilyen minősíthetetlenül megbántotta a közösségünket. Ebből okulnunk kell!” – nyomatékosította az ügyvezető elnök.