Nem temetkezne felesége mellé Henrik, Dánia hercege
Vissza

Nem temetkezne felesége mellé Henrik, Dánia hercege

Nem ismerték el királyként, ezért nem kíván majd felesége, II. Margit dán királynő mellett nyugodni Őfelsége Henrik, Dánia hercege. A királyi ház cáfolja, hogy francia földön kívánna majd örök nyugodalomra térni a herceg.

A 83 éves Henrik 1967-ben kapta meg a Dánia hercege címet, amikor házasságot kötött Margittal, aki öt évvel később lett Dánia királynője. Azóta ismételten kijelentette, hogy azt szeretné, ha a királyi címmel illetnék, mint a királynő hitvesét. A herceg bejelentését az ABC News-ra hivatkozva közölte a Mediafax hírügynökség, amely szerint a Dán Királyi Ház kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott: „Nem titok, hogy a herceg hosszú évek óta boldogtalan a szerepe és a dán monarchia keretén belül kapott titulusa miatt. Elégedetlensége az utóbbi években fokozódott.”

A Dán Királyi Ház honlapján közzétett közlemény nem tér ki a herceg döntésének okaira, csupán arról tájékoztat, hogy Henrik kérte, ne temessék a Roskilde katedrálisban Bjørn Nørgaard professzor, szobrász által készített szarkofágba a királynő mellé, mint ahogyan azt eredetileg tervbe vették. A közlemény szerint a királynő egy ideje már ismeri férje óhaját és elfogadta azt, ugyanakkor nem módosítja a saját temetésével kapcsolatos terveit. A királyi ház cáfolja a híreszteléseket, miszerint a herceg Franciaországban szeretne temetkezni, leszögezve: Dániában lesz majdani sírja, csupán a részletek nem világosak egyelőre.

(A fénykép a királynő 70. születésnapján készült, 2010-ben. Forrás: Wikipédia)


ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Autó hajtott emberek közé Marseille-ben
Az államalapítás és a kincses város ...
Meghalt Jerry Lewis, a komédia királya

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ